Ez tényleg a tiétek? Tényleg, mondom, és még bele se pirulok a hazugságba. A ti körülbelül úgy kijár a nemeslevél felmutatásakor, mint a mi, amikor a király rendelkezik. A fejedelmi többes családi szabadalma. Azt hazudtam, hogy amit most előveszek a fiókból (az eszcájgok közül!), a család nemeslevele. Nem a Nicolausé, mert minket kétszer is nemesítettek! Ez a második szakadozott, épp csak összeillesztettem a fecniket, ragasztás előtt van még minden. Körülbelül háromnegyede az eredetinek, negyedét felgyújtották a törökök az utolsó betöréskor – cifrázom a történetet, hogy minél borzasztóbb legyen, mert a kiállt viszontagságok tűzfényében annyival nagyobbak vagyunk mi, árnyékunk szerint legalábbis. Az igazság pedig imígy mutatja magát: egy tönkrement, bőrkötésű Triodiont vettem valamelyik Beszterce környéki faluban. Egy cirillbetűs ortodox szertartáskönyvet. Felfejtettem a foszladozó bőr fedelet, onnan jött elő a tömés. A balázsfalvi görög katolikus nyomda mestere puffasztotta a fedlapot? Nem hiszem, a feltételezhető próbanyomat, a makulatúra jóval később kerülhetett oda, mert az egyik csíkon tintaceruzával egy név: Juon Doboș. Ez minden korábbi logikának ellentmond, akkoriban még nem volt tintaceruza, és nevezett Juon Doboș is a semmi semmijében lebegett. Fele apué, a másik fele anyué, mint ez jóval később összesimul. A tipográfia 1780 tájékán már működött. Szóval ez is a ti nemesleveletek? És mit ír? Hát azt, hogy Jeruzsálem királya nekünk adta a házat, az udvart Siklódiékig meg Szabó bácsiékig, aki civilben suszter. Na ne marháskodj, ilyesmiket nem szokás beírni egy nemeslevélbe. Miért, láttál-e nemeslevelet a miénken kívül? Ugye, hogy nem. Akkor meg mit dumálsz? Hát, nem volt valami nagy a birtok. Inkább a családunk volt nagy, mondom, és ez végül elfogadott érvelés.

Doamne Dumnezeule,

Még szerencse, hogy a kishaver nem tanult paleográfiát. Az egyik csíkon ez olvasható: Doamne Dumnezeule, azaz Istenem, atyám, és mi minden búvik meg e felkiáltás hátterében! Köpenyeged mögött, Atyám, mondom, ha szemernyi hitem van, és mi minden! Ami széppé és nemessé teszi az embert, és az is, amiért restellkedve gondolja át fajának múltját, az időt, ami volt, van, lesz, és akkor felordít, mint egy tébolyult, ellened is lázadva. S ugyanazt mondja, mint az előbb: Doamne Dumnezeule.
A Triodiont és a kor majd minden könyvét, ami a balázsfalvi műhelyből került ki, Petre Râmniceanu nyomta, aki, neve is jelzi, Râmnicu-Vâlceáról telepedett át ide, Erdélybe, és vette kézhez az akkor még új nyomdát. Az erdélyi románoknak a Habsburg-uralkodóház által hitelesített új vallás gyakorlására. Ők voltak az unitusok, akik nem Bizánc és nem Jeruzsálem, hanem Róma felé tájékozódtak. Körülbelül így, ám nem biztos, hogy ítt kezdődik a család története. Vagy mégsem, mert csakhamar rájövök, a felmenőkről nem tudok semmit. Apai ágon már nagyanyámat se ismertem, öt gyermeket szült, meghalt harmincvalahány évesen. A nagy Olá (így írom, mert a szóvégi h néma), Olá nagyapámat az előzménytelenség bájtalan homálya lengi körül, mint a galambocska, amit nadrágja pórusain eregetett a levegőbe szüntelen. A pacsulit is tán ezért kedvelte módfelett. Mellényzsebében állandóan ott volt egy kis lapos üveg, akárcsak az alkoholistáknál a szesz, néha meg-megrázta ritkuló haja fölött, és az öntözővers elmaradt. Öreg Olá oly előzménytelen volt Barabás nagymama életében, mint az én agyamban? Nem hiszem. Fogalmam se volt, most sincs, kik voltak dédszüleim, mert soha nem emlegette apját-anyját még apámnak sem. Egyáltalán vásárhelyiek voltak? Ha nem, mikor kerültek oda? Jobb híján elképzeltem, hogy az apátlan-anyátlan keletkezett hős apacs volt, aki szál rózsával az ajkai között felmászott nagymamához. Ez sem igaz, mert a családi ház, amit úgy utáltam, földszintes volt. A város egyik stratégiai pontján, a marosszentgyörgyi kijáratnál volt, s ez a kocsmárosok, a kisvendéglősök kedvenc helye. A nagyvendéglősök nagyvendéglőikkel együtt a fő téren maradtak. Szép magyar ember volt a kunkori bajszú Barabás dédtata. Nagytata tehát nem mászhatott fel az emeletre vagy a balkonra, legfönnebb földszintről a földszintre, ami nem nagy kunszt. De történhetett valami váratlan és előre be nem jósolható, amire Barabás dédapa azt kellett mondja, hogy ha már így történt, egye meg a fene, legyetek egymáséi, továbbá fele királyságom. Ami a fél vendéglő volt, egy fél érckályhával, továbbá egy fél gramofonszekrénnyel, ami végtelenítve dünnyögte a gyöngyhalász nótáját Beniamino Gigli előadásában. Ezért, csak ezért ültek be az iklandi parasztok a disznóvásárból hazafelé, mert e magas kultúránál magasabbat addig még nem pipáltak.

(Folytatjuk)