Léggömbök a házon

A múlt nem múlt el. Az ajtón a yale zár alatt volt egy apró retesz. Balú egyszer azzal is bezárta a lakást, holott Zsiléta még nem jött haza. Amikor be akart jönni és nem tudott, pánikba esett, miért nem engedsz be?!, kiabálta, a fiú rohant ajtót nyitni. A lány akkor értette meg, mennyi mindennel küszködik minden váratlan boldogság ellenére.
Három iskolában tanított, és az elején mindenüvé taxival járt, mert nem ismerte még a várost. Akadt osztály, ahonnan a kolléganői sírva rohantak ki, ő azonban emlékezett néhány roma szóra még Zádonyról.
Spontaneitása máskor sem hagyta cserben. Az egyik fiú nagy csámcsogva almát kezdett majszolni az órán. Zsiléta elkérte tőle, beleharapott, továbbadta. Közösen ették meg. Azontúl nem kellett félnie, hogy pimaszkodni fog.
Madasztrécselyre idegenként érkeztek, és nagyrészt úgy is maradtak. Éltek, mint a Senki szigetén, festett virágok és cicák között. Ünnepekkor Zsiléta festett az egyik szobában, Balú írt a másikban, és nem értették, hogy az ő életükből hol maradt a szeretet annyi ideig. De most már itt volt, és felfelé húzta a szomorúságot, mint a Fel című rajzfilmben a házat a léggömbök. Mint az öregember, ők is évekig gyűjtötték a léggömböket.