Letarolt erdő, doromboló cementgyár,
Sok erdei mókus, dolgozni odajár.
Közelében kocsma, ömlik a bikavér,
Szűk a terem, munkásoknak kevés a bér.

Óriási kémény karcolja az eget,
Ha netán ledől, fél világot eltemet.
Árnyékában sündörög a huncut róka,
Finom a mókus hús, károgja a csóka.

Dalol a kocsma, ürülnek a poharak,
Szól a róka: Mókusok sorakozzanak!
Ki leghamarabb kimászik a kéményre,
Dupla fizetést kap, tobzódhat kedvére.

Bábel tornyán pipázgatnak az istenek,
Lesz-e győztes, az idő oly gyorsan pereg?
Kábult mókusok az ég felé csörtetnek,
Lelkükben dicsőség dagad, kegyetlenek.

Törött karmok, s vérző mancs a kémény falán,
Egy lezuhant mókust éleszti a csalán.
Tombol a tömeg, az aréna kegyetlen,
Remeg a kémény, ez a verseny esztelen.

Jajveszékelnek az ijedt feleségek,
Szálljatok le rögtön, tovább mászni vétek!
Elszáll a vitakedv, lassan lemaradnak,
Csak néhány mókus bírja, alig haladnak.

Egyik mókus a kezdettől célirányos,
Kitartó, pedig indulása hátrányos.
Nem zavarta a taps, sem a rikácsolás,
Gyárkéményről integet, lesz elszámolás!

Robbannak a pezsgők, sztár lett a kis mókus,
Újságokban fényképe, kész filozófus.
Titkát keresve, életéről faggatják,
Kiderült, hogy süket, szavak nem zavarták.

(Győr, 2013. március 17.)