Doamne, Dumnezeule!

Ahogy kilépek az ajtón, megszólal a folyosószomszéd. Hristos a înviat. Adevărat că a înviat – válaszolom neki, ez a húsvéti kötött szöveg. A reggeli köszöntés, mert csupa feltámadás a mai reggel, az első emeleti vendéglőig, és a vendéglőben. Mintha egy temető népe vonszolná magát valahova, mintha ők támadtak volna fel pontban éjfélkor, amikor megszólaltak a harangok, mert addig leginkább a tóka hol szapora, hol ritkuló kopogását hallottuk. Van valami túlvilági ebben a lassú menetben, és mindenki úgy támadt fel, ahogyan meghalt előző este. Ki két bottal, ki dongalábbal, amit minden lépésekor úgy lendít, mint kaszáját a kaszás. Más kerekes székben ül, mindkét lába hiányzik, kezével hajtja magát, egy öreglány elébe szédül, de még idejében elkerülik a koccanást. Hristos a înviat. Hányszor hal meg, és ahányszor meghal, mindig föl is támad, olyan ez, mint egy tucatfilm heppiendje. Idén mi egy hónappal hamarabb húsvétoltunk, akkor mi játsztuk el a passiót a keresztre feszítéstől a feltámadásig. Gyászoltunk, amikor kellett, és örültünk, amikor lehetett.
*
Egy nagyon nagyra cseperedett, egyébként magyar nevű román politikusunkról mondják, hogy nagyapját Mózesnek keresztelték meg még 1907-ben, Kénosban. S mert az egyházi adminisztráció olykor más, mint a világi, az illető udvarhelyi unitárius lett, ám 1911-ig a város Kénos filiája volt, amikor saját templomuk épült a Bethlen utcában. A homoródalmásiak állítólag azt is tudják, hogy Mózes a harmincas-negyvenes években abból élt, amiből még sok székely. Brassóba fuvarozott. Fia moldvai nőt vett feleségül, két fiuk lett, Ludovic és Leonard. Egyiküket (vagy mindkettőt?) a brassói unitáriusoknál konfirmálták. Én nem voltam ott, de ha ott lettem volna, most elmondanám, hogy jót mulattam, három napig ettem-ittam, aki nem hiszi, járjon utána.
Sokan nem hiszik, nem is járnak utána. Románia felnő. Nemzetállamiságának száz (most már százegyedik) évében kitapintható az a dinamika, ami bennünk, romániai és magyar magyarokban, történelmünkben még nem. Hogy nem valami revízió délibábját kell követnünk a szomjanhalásig, amire egyébként csúnyán ráfizettünk, és nem is egyszer, és nem azt kell a fejünk fölé tűznünk lózungként, hogy Trianon nem örök, nincs kőbe vésve. Hanem.
*
Itt megállok, mert nem tudom, hogy mi jöhet a hanem után, és inkább e dilemmámat megelőző korba menekülök vissza, amibe az öreg Oláh is beleszületett, haszonélvezője vagy kárvallottja volt. Nem tudom eldönteni.

(Folytatjuk)

1. Gergely Tamás:
   2021. május 21. 19:27

   Engem ugyanabban az unitárius templomban konfirmáltak, elég közlrõl tudom, hogy a sztori igaz.