Demény Péter (Ivan Karamazov:) Zsiléta könyve
Medvekandúr
„Tudod, mit mondok én neked, Maugli? Ezt a nyüzsgést, amit a méhek művelnek, nézni is fárasztó.” Balú gyakran idézte azt, amit névrokona mondott A dzsungel könyvében. Lajhár és medve keveréke volt. A világon semmit sem csinált, a szerelőkkel mindig Zsiléta tárgyalt. Főzni szeretett, de a lány nem olyan rendszer szerint ebédelt, mint ő, úgyhogy azt is abbahagyta.
A fiú azonban naponta háromszor evett. Olyan volt, mint a kandúrjuk: alig ébredt, máris ott sündörgött a konyhában. Semmire rá nem tette volna a kezét, kivéve a billentyűzetét. Azt verte egész nap, ha véletlenül nem evett vagy focizott.
De ha valami adódott, lehetett rá számítani. Végig ott ballagott Zsiléta mellett, amíg a kölcsön dolgában eljártak az ingatlanközvetítőhöz és a közjegyzőhöz. Amikor egy kínos ügybe keveredtek, Balú szerzett ügyvédet, és ő töltötte ki a lány jelentkezési lapjait, ha festőtáborba kellett feliratkozni. Bevásárolt, amikor a lánynak nem volt ideje rá.
Mindig pontos volt, és ha nem azt tették, amit megbeszéltek, ideges lett, lebegő fülekkel nyugodott bele Zsiléta széljuliságába. Kipirult az arca, nagyokat sóhajtott, járt-kelt a lakásban. Nehézkes volt és megbízható, végtelenül lusta és kényelmes, aki az erdőben is a panziót kereste.
Lehetetlen alak volt, akibe Zsiléta fülig belészeretett.