Kibukik arcunk sápadtan
egyszer, télből virradóan,
orrunk körül a maszk csíkjaival,
mint olcsó egyfelvonásos után,
ahol statiszták voltunk,
egymástól szabályos nyomtávon,
csak léptünk jobbra vagy sarokba
ellentmondás, felülgondolás nélkül-

egyszer majd tavasz jön,
akárha menetrend szerint,
tele tiltással, sebbel
és kimondatlanokkal,
mert mi ott nem játszottuk,
hanem éltük a szerepet,
mely most lett volt-valóság,
egy év a letudott sok-sokból,
újabb lom a zsúfolt fiókban,
a mama fekete kombinéja
és egy páratlan fülbevaló között,
melyeket minden nyáron kiselejteztem,
aztán mégsem…..
Ezúttal üres injekciós ampullák,
gyógyszer-dobozok és ujjuk begyén
kilyukadt gumikesztyűk lesznek
kidobhatatlanok, sebszagúak és frusztráltak
mint ez a mélyhűtött év,
mikor játszani kellett :
húzd meg, ereszd meg,
húzd meg, ha remeg
a kezed, ha beleszakadsz is……

Epilógus

Egyszer majd télből virradóan
kibukik arcunk, mint fétis,
hegekkel szögelve, sóváran,
lehet jópáran azértis.