Kamaszkorom óta behelyettesítem az esküvői frakkot és a menyasszonyi ruhát a pizsamával és a hálóinggel. Nemcsak a mámoros fiatal pár éjszakai öltözékével, hanem a lázas betegek köntösével is. Igen: a szerelemben és a betegségben van valami közös: a láz. Én nem hiszek a vőlegény és a menyasszony büszkeségében; ők zavarban vannak, akár a házigazda, aki kénytelen pizsamában ajtót nyitni.

S a szokás. Hogy az újdonsült férj és feleség alkalmas időben elvonul a szállodai szobába, míg a vendégek még órákig mulatoznak. Elképzeltem magam, amint szívem választottjával benyitok az elegáns, ám kissé üres („tárgyatlan”), tiszta, vetett ágyas hotelszobába, ahová behallatszik barátaim, családom feneketlen jókedve, kornyikáló eufóriája, s mire szépen lefeküdnénk a hideg, hivatalos ágyba, legközelebbi sors- és osztálytársaim, jópofa rokonaim rázendítenek:

Most kezdődik a…
most kezdődik a…
most kezdődik a…

s én úgy érezném magam, mint gyermekkoromban egyszer, amikor még szürkületben lefektettek, és hálószobánkba behallatszott, amint utcánkból a fiúk s a szép leányok még ütik a labdát, s enyhe visszhanggal kacarásznak.

Budapest, 2021. V. 21