Kevés magyarra emlékeztet olyan monumentális „emlékmű”, mint Reguly Antalra (1819-58). A 19. századi néprajzkutató, utazó, a magyarországi finnugrisztika egyik első képviselője gyűjtő- és kutatómunkájának távoli helyszínén, az Urál hegység északi szakaszán egy 1711 méter magas csúcs őrzi a nevét.
„Észak Kőrösi Csomájaként” is emlegetik a tudóst, aki már fiatalon magába szívta a történelem és a nyelvészet szeretetét. Jogot tanult, de az etnográfia és az utazás vonzotta. Diákként beutazta a Felvidéket, tapasztalatait már ekkor rögzítette. Az egyetem befejezése után, 1839-ben kiélhette szenvedélyét: nyolcéves kutatóútra indult Európa nyugati és északi területeire. Stockholmban állítólag egy finn könyvtáros keltette föl érdeklődését a finnugor nyelvrokonság iránt. Ennek hatására következő úti célja a Finn Nagyhercegség volt, ami akkor a cári birodalomhoz tartozott. Hatalmas területeket bejárva megtanulta nyelvüket (a Kalevalát is fordította), sőt a lapp kultúrával is megismerkedett. Végül Helsinkiben már elismert tudósként, a Finn Akadémia levelező tagjaként folytatta kutatásait, barátság fűzte az uralisztika atyjához, Matthias Alexander Castrénhoz, az egyik leghíresebb finn nyelvészhez is.

Helsinki után következett Szentpétervár, ahonnan Reguly a szükséges anyagi támogatás megszerzése után expedícióra indult a keleti finnugor népek közé, tanulmányozni kultúrájukat. Közel hároméves oroszországi kutatóútja során több északi városban és az Urálon túl, Szibériában is megfordult, az embert próbáló utazást egészsége is megsínylette. Ugyanakkor legközelebbi nyelvrokonaink, a manysik (régebbi szóhasználattal vogulok) nyelvét olyannyira megtanulta, hogy szótárt is készített, emellett lejegyezte népköltészetüket, hitvilágukat, meséiket. A hanti (osztják) nyelvet, amely másik legközelebbi rokon nyelvünk, szintén tanulta, kutatta, népi énekeiket gyűjtötte. A hantik és a manysik népköltészetére elsőként ő hívta fel a világ figyelmét. Mindemellett az Orosz Földrajzi Társaság kérésére földrajzi és néprajzi térképet is készített az Észak-Urálról. A hegység egyik csúcsa később róla kapta nevét, az 1990-es Reguly-expedíció tagjai pedig emléktáblát állítottak fel az Európát és Ázsiát elválasztó hegylánc északi szakaszán, a hegycsúcs alatt.

Reguly Antal 1847-ben tért vissza Magyarországra. Óriási dokumentációval: néprajzi, nyelvészeti, antropológiai anyaggal érkezett haza; a Magyar Tudományos Akadémia – amelynek ekkor már tagja – az expedíciók során gyűjtött rekvizitumokból megrendezte az első magyar néprajzi kiállítást. Betegsége miatt már csak közelebbi népeket, a palócokat választotta kutatásai tárgyául, fényképezőgéppel, tehát az akkori legmodernebb technikával dolgozott. Korán érte a halál, csupán 39 éves volt.

Az érdi Magyar Földrajzi Múzeumban szobor őrzi Reguly Antal emlékét. A térplasztikát 1994-ben állították fel, alkotója Domonkos Béla szobrászművész. Reguly halála után Hunfalvy Pál, a finnugrisztika másik kiemelkedő nyelvtudósával, Budenz Józseffel folytatta hősünk munkásságát, örökségének továbbvitelével küzdöttek a finnugor nyelvrokonság elismeréséért

Nagyon köszönjük Igor Szavolszkij, Oleg Volovik, valamint Kubassek János segítségét.

Forrás: Magyar emlékek a nagyvilágban