Az egyszerű szabály / Regula simplă

az egyszerű szabály abból áll, hogy ne ragadd torkon azt, aki nem bánt téged,
ne csinálj magadnak ellenséget, ameddig közömbösségük kedvezménynek
tűnhet, amely után fordított helyzetben áhítoznál,
ne zavard éjsötét nemtörődömségüket,
amelyben elvész a belső megismeréshez vezető út,
amelyben a régi görögök az eudaimoniát keresték,
úgy tudták, joguk van hozzá és fenntartás nélkül elfogadták az árát
amit a nem túl kegyes istenek szabtak; az egyszerű szabály tehát úgy szól,
hogy tiszteld mindenki körét, s ne hívd ki magad ellen a sorsot
a sinopei öreghez hasonlóan, még ha hordód vasbetonból is készült,
s ideig-óráig bunkered lehet, ahová átutalják
a munkanélküli segélyt, a nyugtákat, a felszólításokat, az ítéleteket –

de önmagadban azokba se köss bele akiktől nincsen nyugtod és mindezen
bizonyítékokat a földhöz kötöttségről neked címezik,
mely súlyosabb, mint a születésből eredő rabság,
tanulj a görögöktől, hogyan változtasd fikcióvá a valóságot,
hogy átalakíthasd a földet amelyen állsz
a kilencedik mennyországgá
bár csak egy pillanat – akár a mézeshetek – erejéig.

a fű nem zizeg az emeleten, csupán a bútorok recsegnek időváltozáskor
s bizonyos éjszakákon hallod az acélt rezegni a feszülő betonban
mintha egy nagybőgőn megfeszülne a húr
egy áttetsző látomás ujja alatt
a virágok meg az eső fura istenségét látják benned amint áthatolsz a világmindenségen
kezedben pillepalackkal,

a sors dallamai nyilvánvaló végleteket írnak le és őrködnek,
hogy maradéktalanul beteljen az írás, megtanít rá,
hogy minden csak egy tükörre írt huncut törlesztés
mely arra késztet
hogy akár halálod árán is megvédd életed köreit.

Fordította: Cseke Gábor

*

regula simplă e să nu te repezi la gâtul celor ce te lasă-n pace,
nu ţi-i face duşmani câtă vreme indiferenţa lor poate fi egală
cu o favoare după care ai tânji în condiţii răsturnate,
nu tulbura adiaforia lor grea ca o beznă
prin care se pierde drumul spre confesionalul lăuntric
în care vechii greci căutau eudaimonia
la care ştiau că au dreptul şi-i acceptau fără crâcnire preţul
fixat de zei nu foarte miloşi; regula simplă spune aşadar
să respecţi răzorul fiecărei fiinţe şi să nu ţi-o cauţi cu lumânarea
ca bătrânul din Sinope, chiar dacă butoiul tău e de beton armat
şi-ţi poate deveni buncărul temporar în care ţi se virează
ajutorul de şomaj, facturile, somaţiile, sentinţele -,

dar nu te lua de unul singur nici de cei ce nu te lasă în pace şi-ţi trimit
toate aceste dovezi de legare de glie la fel de durabilă
ca robia dobândită prin naştere,
învaţă de la greci cum să întorci realitatea-n ficţiune
ca să poţi transforma pământul de sub picioare
în al nouălea cer
măcar în chip efemer, cât o lună de miere;

iarba nu foşneşte la etaj, doar mobilele trosnesc când se schimbă vremea
şi-n unele nopţi ţi se pare că auzi vibrând oţelul tensionat în beton
de parcă o strună de contrabas s-ar răsuci în somn
ciupită de-un deget translucid de nălucă,
iar florile te cred un straniu zeu al ploii străbătând universul
cu un flacon de plastic în mână,

ştimele destinului creionează extreme eclatante şi veghează
să-ţi împlineşti fără rest înscrisul, te învaţă
că totul e-o subtilă creanţă scrisă-n oglindă
care te invită
să-ţi aperi şi cu moartea răzorul de viaţă –