Csak azért emlegettem Mnémoszünét, az emlékezés múzsáját, mert régi dolgokról („izékről”) lévén szó, ittléte kihagyhatatlan, mint a mák a bejgliből? Dehogy. Bárki emlékezettelen megcsomózhatta cipőfűzőjét, akárki szobránál, a Kossuthénál is. Elbontották, állítólag bronz sasokat öntöttek anyagából a világháborús román halottak emlékműveihez. A népvezér sassá változott, turul kizárva. Inkább örülnék, ha tengelicévé, feketerigóvá alakult volna át, Apollinaire íbiszeivé, flamingóivá. Hogy mégsem, ennek is megvannak a maga tanulságai, mint mindennek ezen a földön. Néha azt hiszem, hogy csak azért létezünk (minden emberi sorsszerűséggel számolva), hogy mindenből tanuljunk, abból is, ami megtörténik, és abból is, ami nem. Lehet? Kell? Lehetőségeinek és kötelességeinek fonadékában él az ember. A fizikai vagy lelki kényszer pedig lényeges elem, egyetemes. Az egyén szabadságát a jog határozza meg. Van úgy, hogy jogod van, de nincs törvényed. Ez a verbális demokrácia, ami századunkban dúl a belátható világban. Amikor családunkban megtörtént a nem tudom hányadik felmenő nemzedék színeváltozása, szemérmetlenebb volt a szokás. Se jog, sem pedig törvény. Vagy ha mégis, bőrt hasogatott, mint a korbács. Ez pedig az egy fedél alatt élő népek cselekvésmezejét is bövítette vagy szűkítette. Tisztelik vagy gyűlölik egymást, az állami kényszer hatására.

Sajnos, csonka a Șincai-kötetem, de ami van, az eredeti. A Hronica românilor și a mai multor neamuri, ami a budai nyomdában készült el 1844-ben, és amit maga a szerző korrektúrázott. Időszámításunk 86. évétől 1439-ig fut a történelmi számvétel, az én példányomnak 697-ben vége szakad. Ott Șincainál a bolgárok, avarok lépnek képbe, ami természetesen sok részletében módosult az eltelt idő kutatásainak következtében. Szerző a romanii kifejezést használja, ami így, ékezettelen azt jelenti, római, kalappal pedig román. Egyértelművé vált nem a nyelvi, hanem a történelmi helyzet azóta is? Nekem még oka és nem ürügye a meditációnak ez a dilemma. És azt hiszem, így közeledünk ahhoz az időszakaszhoz, amely a következő ezer évre meghatározta a románok és magyarok viszonyát. Nemcsak Erdélyben, hanem akár az újkori állampolitika szintjén is. Ki volt itt hamarabb? A kérdés csak arra volt jó, hogy egyik népet a másik fölé rendelje, ami gyakran súlyos bűnök elkövetését engedélyezte, sőt, ösztökélte. A krónikához csatolva egy színpadi munkát is kaptam, ez is csonka. A Mnemosynul (seamă de aduce aminte Șincai-Klainian în formă de precuvântare). A cím szerint nemcsak nálunk, magyaroknál szunnyadhatott el Mnémoszüné a fontos, súlyos pillanatokban, majd megébredve emlékezni kezdett. Minden népnek természetes joga ez a törzsi fejlődés kellő szakaszához idomuló kollektív emlékezet. A mi családunkból pont ez hiányzik, ha meglenne, erdélyiként nagyon örülnék neki.

Vége