A romániai autópályák helyzetéről leginkább központi, pénzügyi-gazdasági forrásokból kapunk információkat. Mivel az elmúlt napokban bejártam valamennyi erdélyi autópályát, mai jegyzetemben ezeket szeretném saját tapasztalataim alapján megcáfolni, vagy megerősíteni.

Nos, az A-3-on, Nyárádtő közelében, hatalmas gépi erők bevonásával ugyancsak erőteljes munka folyik, szinte biztosra vehető, hogy ez a Marosvásárhelyig terjedő szakasz még az idén elkészül, azután pedig egyhuzamban tudnánk autózni egészen a Kolozs megyei Magyarnádasig. Persze, ha Maroskece és Aranyosgyéres között nem lenne ott az a tizenöt kilométernyi szakasz, amely még mindig autópálya-múzeumnak tűnik. Vas- és betontraverzek hevernek szerteszét, a munkának semmi nyoma, így szinte biztosra vehető, hogy ez az összekötő rész még hosszú ideig visszafogja a forgalmat.

Ígéretesebb viszont a látvány Magyarnádas után. Itt, egészen Szilágyzsomborig, legalább négy munkatelepen dolgoznak. A helyszínen jól látszik, hogy hatalmas munka vár az építőkre, hiszen helyenként kisebb-nagyobb hegyek felét kell elhordani és szétteríteni. A leendő autópálya nyomvonala immár Szilágyzsombor után is jól követhető, mivel kisebb-nagyobb előzetes feltáró munkák megjelennek a tájban.

Aradtól-Temesvárig, a kiterjedt ipari övezetekkel rendelkező nyugati nagyvárosok mentén, illetve után látszik igazán az autópályák haszna, hiszen az A-1-esen még így is hatalmas a forgalom. Itt az egyik, sok gondot okozó, Déva körüli megszakítás eltűnt, a vadállatok számára készített átjárókat befejezték, és biztonságosan lehet közlekedni. Szászsebes környékén azonban, több szakaszon, még mindig jelentős munkálatok folynak, viszont aki Szeben felé autózik, annak könnyebb dolga van, mint aki az A-10-est választja, hogy majd Aranyosgyéresen visszatérjen az A-3-asra. Ennek adott része ugyanis még nincsen kész. Tövistől Nagyenyeden át maga az autós pokol várja arra járókat, a kocsisorok hosszú kilométereken át egybefolynak, a jól ismert műholdas közlekedésirányítók a forgalmi dugók elkerüléséért hiába küldözgetik ide vagy oda a gépjárművezetőket, mert ha egyszer mellékutcába kerültek, akkor fél órán át nem tudnak visszakerülni a főútra, egyszerűen nem szakad meg a forgalom. Ha valahol szükség van arra, hogy adott szakaszt befejezzenek, akkor alighanem ez kellene legyen az első számú sűrgösségi sorrend, mert ez nem csupán az autósokon, hanem a helyi lakosokon is segíthet. El tudom képzelni, folyamatosan, nappal és éjszaka, mit élhetnek át az állandó zúgás és az üzemanyagszennyezés miatt, arról nem is beszélve, hogy még az utcák túloldalára sem tudnak átjutni.

Az igazság az, hogy az autópályák mentén többféle Románia is találkozik. Kolozsvár, de főként Arad és Temesvár környékén a többezernyi zöldmezős beruházások országa a szocializmus otthagyott, még létező rozsdatemetőivel. A helyenként a még érintetlen és turistavonzó természet a jobb tájékozódást elősegítő infrastruktúra hiányával, látványosan fejlődő községek olyan haldokló települések idő barázdálta arcaival, amelyek el fognak tűnni. És persze, Európa nyugati felén már aligha láthatók, az autópályák mentén, olyan hatalmas logisztikai központok, amelyek árnyékában a támogatások nyomán egyre gyarapodó juhnyájak legelésznek.

Szerencse, hogy a saját nemzedékemet még megérintette a romániai autópályák szele, de nem kétséges, hogy jó néhány esztendő múlva gyermekeink, unokáink számára már ez lesz a kényelmes közlekedési valóság.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény-rovat, 2021. május 28.