Apám a Monarchiát szerette, anyám önmagát. Mindketten impozánsak, fenségesek, karizmatikusak voltak – milyen lenne egy császár és király? Anyám még gyönyörű is volt, bár apám uralkodói bajszáról is több nő lepergett. De mit értem én ezzel?
Akit nem szeretnek, annak mindegy. Akit a szülei nem szeretnek, az bárhol a világban megtalálná a szeretetet, és el is hiszi, hogy ez éppen az.
Múlt időben beszélek róluk, pedig még élnek. Ennél nagyobb tragédia végképp nem érheti azt, akit pontosan az nyomaszt, hogy nem tud mit kezdeni a jelenlevők hiányával. Úgy érzem, a jelenlevő hiánnyal könnyebben meg tudnék küzdeni.
Aki nem találja önmagát, az az igeidők között sem tud választani. Az életem van is, nincs is, és még a nyelvtan szabályai sem igazítanak el. De hát még lélegzem, ezt sehogy sem tudnám letagadni.