(gyermeknapra)

„Anya, nézd! Mindjárt utolérlek !” A szerző fotója

Tárt szárnyú galamb,
csőrében leveles ág,
gyermek rajzolhatta az aszfaltra,
fehér krétával mert így látta valahol
épp felszállás közben,
egyebet nem is tudhatott róla,
csak, hogy legyen rajta szárny
és a kötelező olajfa-ág –
az emberek ott járnak el szenvtelen,
mert ők akkor is sietnek, ha nem,
csak megszokásból, bevett ritmusban
tapossák a törékeny kontűröket,
bakanccsal, patkóvassal, néha három lábon
kínosan, jaj, reccsen a szárny,
elmázolódnak a faroktollak,
valaki tűsarkát szúrta a galamb szemébe –
sietnek tömött szatyrokkal,
aktatáskákkal, ridikűlökkel,
(immár csak pár vonal sejlik),
vagy csak szimplán zsebre dugott kézzel,
gallérba süllyesztik nyakukat,
(utolsóként egy levél, tűnik a galamb)
nem néznek lábuk alá,
csak katatón-előre, a legközelebbi átjáróra,
villamosra vagy kirakatra,
fel-felpillogva néha az égre,
hol láthatatlan bombázók köröznek,
lesnek rájuk radar-szemekkel.