Régi újság elnyűtt lapján fedezem fel az utat,
az úton levést és a befutottat.

Időm emlékeimben kutat,
kések kimetszett darabkái: kilencvenes évek.
Bukarest bejön a magyar nyelvű hírcsatornán,
szakállas férfi
bizakodón néz farkasszemet a
forradalom üledékével,
az igazság szennyével.

Tompa sorai suttognak bennem, hogy
” Imre szorítja,
Áron pedig … Áron nem hagyja magát”.

Összeomolhatnának,
de
nem omolnak össze a választóvonalak,
időm és a micsoda idők határai …

Átjárni rajtuk,
átlátni rajtuk,
átnézni rajtuk.

A folyamatosan fogyókúrázó emlékezet
képes arra,
hogy átjárjon rajtuk,
a folyamatos becsapás élménye
képes arra,
hogy átlásson rajtuk,
a folyamatos vágy a megmaradásra
képes arra,
hogy átnézzen rajtuk,
miközben szakállam szálkáit,
mint esti szürkület a tarka világot,
átfesti a sötét raktárban egymásra rakott
képek mozdulatlansága.

2021. május 22.