Bölöni Domokos böngészője

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ
(Milyen legyen a szobra?)

Egész életemben szakadatlanul dolgoztam, a szobromat tehát így képzelem el: én fönn állok a talapzaton, és diktálok hű munkatársamnak, Szegő Jucinak, aki lenn, mint mellékalak, az írógépen gépel.

Színházi Élet, 1935/7


SZÉP ERNŐ
(Milyen legyen a szobra?)

Irtózom a szobroktól, és kikérem magamnak, hogy szobrot állítsanak majd belőlem. Különben pedig költő számára
nem tudok szebb emléket elgondolni, mint hogy egy élő fát ültessenek a költő emlékezetére.

Színházi Élet, 1935/7


FARKAS IMRE
(Milyen legyen a költő szobra?)

Minisztériumi tisztviselő karomban szívügyeim gyakran távol
tartottak a hivataltól. Kollégáim mondogatták: ha neked egyszer szobrot emelnek, csak az üres talapzat fog ott állni és rajta egy tábla, hogy: MEGLÉPETT.

Színházi Élet, 1935/7


SÉRTŐ KÁLMÁN
(Milyen legyen a szobra?)

Míg éltem, mindig abban reménykedtem, hogy verseim nyomán a szép asszonyok búcsújárásban jönnek majd hozzám. Becsapódtam. Halálom után azt szeretném, hogy ne csak én legyek becsapva, hanem a szobrom is.
A zaciba.

Színházi Élet, 1935/7

2021. június 2.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights