Hangnemek és hajók

Ha azt mondom, anyám moll volt, apám pedig dúr, akkor semmi mást nem mondok, csak azt, hogy anyám lágyan volt felelőtlen, lebegősen, gyönyörűen, apám meg szigorúan, számonkérőn, durván. Ez utóbbit volt nehezebb elviselnem, hiszen a szigorúság valahogy óhatatlanul azt a képzetet kelti, hogy felelős is egyben, és időre van szüksége az embernek, amíg rájön, hogy szó sincs róla. Apám összevonta a szemöldökét, ha gyávának vagy élhetetlennek bizonyultam, aztán elkezdett a Monarchiáról prézsmitálni. Mintha én a Monarchia lettem volna, nem egy kisfiú, aki szeretetre vágyik!
Ebben azonban még mindig több szeretetet és több odaadást véltem felfedezni, mint anyám vonulásában. Mindig úgy jött, mintha tengeren siklana, egy pompás fregatt kecsességével és gőgjével, és miután kellőképpen megcsodáltatta magát, elsiklott megint. A nevelési elvei is a szépségében egyesültek, és pontosan olyan törékenyek is voltak. Ha sírtam, bosszús lett, hiszen egy összegyűrt, csúf arcot látott. A szépséget kereste mindenütt, a sajátját féltette mindenekfelett. Így mindent lehet, csak éppen szeretni nem.