Most már nézelődhetek,
körbe, magam elé és szerte,
van időm, még túl sok is,
főleg hátraneszezésre,
a tovatűntekre,
a valahanénikékre
s a földdé morzsáltak regimentjére,
mert ott van minden
miből egyszer összeálltam:
a kimustrált arcaim karcai
s vérbe fojtott, pompás királyságaim.

Most nem lesek
a kanyarok mögé,
lábam az előzésekhez,
ujjaim a markoláshoz
már erőtlenek.
Vegyék, falják fel mások,
éljék tovább, ami hátra van,
ha még maradt egyáltalán
(legalább a képzelet szűz martján)
élhető Ezután.