Vasárnap Kolozsváron, a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten bemutatták Pengő Zoltán újságírónak az Erdélyből az Indiához tartozó Ladakba vezető gyalogútról írt könyvét (kiadó: Tortoma), a szerző jelenlétében.
Pengő Zoltán úti levelei annak idején a Káfé főnix oldalain is megjelentek (https://ujkafe.website/?s=Gyalog%C3%BAton+Zangl%C3%A1ba),
ezekből „gyúrta” könyvét a fiatal újságíró, aki a bemutatón elmondta:
a jövőben az utazás hétköznapibb formáit fogja választani. Világéletében érdekelte a történelem, a földrajz, így nem volt körülbástyázva lexikonokkal, amikor közel nyolc hónapos gyalogút után a világjárvány kezdetekor nekiült megírni a Körösi Csoma Sándor nyomdokain tett gyalogútjának tapasztalatait.
A Tortoma kiadó Világjáró erdélyiek sorozatában megjelent útikönyv egyszerre izgalmas és humoros, jellemezte a Bánffy-palotában tartott könyvbemutatón Márton Evelin író, újságíró.

Pengő Zoltán röviden így jellemzte útját: „Nem volt egy leányálom, de az út nagy része élvezetes volt, örömet találtam benne”. Nagy elődjéhez hasonlóan, gyalogszerrel indult el Nagyenyedről Ladakba. Az út gondolata a 90-es években született meg benne, az ötletet egy serdülőkorában olvasott Körösi-életrajz adta. Pengő Zoltán úgy értékelte, a terv régisége ellenére „roppant felkészületlenül” vágott neki az útnak, de ez nem hősködés volt részéről, inkább a lelkiállapotából fakadt. Jóhiszemű emberként vándorolt Románián, Bulgárián, Törökországon, Iránon és Indián keresztül, ugyanis pozitív beállítottságúként úgy hiszi, az emberek inkább jók, mint rosszak. És valóban, útja során 99 százalékban segítő szándékúakkal találkozott országtól, felekezeti hovatartozástól függetlenül.

Felszerelése is fapados volt, egy régi sportcipővel és szandállal vágott neki a nagy útnak. „Semmiképp nem ajánlanám senkinek az én stílusomat” – mondta a nagyváradi születésű újságíró, hozzátéve, hogy egy ilyen útra valójában nem is lehet teljes egészében felkészülni. Meggyőződése, hogy mindenki sokkal többet tudna teljesíteni, mint amit feltételez magáról, számára a napi 30 kilométer gyaloglás volt ez a határ. Bár kényszerítő körülmények – az iráni zavargások és a koronavírus-járvány kitörése – miatt meg kellett szakítania útját, elérte a határait. „Ez az ötmillió lépés és a 7 és fél hónap elég volt, elértem a pszichés határaimat, már nem volt bennem lelki plusz, belső energia, ami hajtott volna” – vázolta a tavaly márciusi lelki állapotát, amikor attól való félelmében, hogy a világjárvány Indiában éri, úgy döntött, megszakítva útját, hazatér. A jövőben az utazás hétköznapibb formáit fogja választani, mondta a kérdésre, hogy tervez-e még hasonló projektet.

A könyv bővelkedik a humoros szituációkban, ezek egyike, amikor nagyszebeni házigazdája költöztetésre fogja, melynek során eltörik a szemüvege. Mivel rövidlátó és 14 éves kora óta szemüveget hord, tervezte, hogy valahol megcsináltatja, erre azonban nem került sor, így végül a nagy utat szemüveg nélkül tette meg. „Egyáltalán láttál valamit út közben?” – kérdezte tőle egyik barátja. Határozottan, állítja. A legrosszabb tapasztalatok Iránban érték, ez lesújtó élmény volt számára, pszichésen nagyon megviselte az itt tartózkodás. „Mintha az egész ország gyászolna, abnormális a nemek közötti viszonyulás, groteszk a személyi kultusz” – jellemezte a muzulmán országot, ezért örült, amikor újra átléphette a török határt és a két ajatollah helyett a modern török államot megálmodó Kemál Atatürk képét láthatta az út mentén. Meg is fogadta, hogy Iránba többet be nem teszi a lábát.
Törökország ellenben nagyon pozitív élményként él benne, rá kellett döbbennie, hogy mind gazdaságilag, mind infrastruktúra szempontjából fejlettebb, mint Románia.
Mgtapasztalta, hogy egészen más, ha valaki csak a turisztikai helyszíneket érintve látogat meg egy-egy országot, mintha végiggyalogolna rajta. Szerinte Közép-Európában torz szemüvegen keresztül szemléljük a világot, minimum Ausztriához hasonlítjuk magunkat, holott a világ lakosságának 90 százaléka rosszabb körülmények között él. „Jó körülmények között élünk, csak nem tudjuk értékelni” – mondta az utazó az Iránban, Indiában látottakat hozva fel ellenpéldaként. Az indiai szemét, szmog és zajszennyezés egyaránt zavaró az európainak, arról nem is beszélve, hogy az emberek a létminimumon élnek. „Az, hogy a keleti ember lusta, sztereotípia, rengeteget dolgoznak, késő estébe nyúlóan. Mi sokkal nagyobb hatékonysággal dolgozunk, de semmiképp sem többet” – vélte az újságíró. Indiáról szólva elmondta, itt szörnyű higiéniai körülmények uralkodnak, egy-egy indiai nagyváros őrültek házának tűnik a szemét, szmog és hatalmas zajszennyezés miatt. „Roppant félelmetesnek tűnt, hogy Indiában elkaphatom a koronavírust” – osztotta meg félelmeit is a népes hallgatósággal Pengő Zoltán. Úgy vélte, szerencsés, hogy tavaly márciusban hazaért és a könyvet a karanténidőszakban írhatta meg, így volt egy örömteli elfoglaltsága.

Mérleget vonva úgy vélte, bár Zanglába – ahol Körösi Csoma Sándor a legtöbbet tanult, alkotott – a téli útviszonyok miatt nem sikerült eljutni, elégedett az útjával. „Úgy érzem, ez egy szép teljesítmény, nem rendkívüli, de nem is hétköznapi. Örülök, hogy végigcsinálhattam” – összegzett.

(Forrás: https://kronikaonline.ro/szines/bnem-volt-egy-leanyalom-de-oromot-leltem-benner?)