Mintha a kolozsvári Bánffy Palotába költözött volna a kultúra olvasható része. Magyarországról is idejöttek eszmét cserélni. Nyolcvankét rendezvényt tartottak négy nap alatt.

1. nap: tizennyolc
2. nap: huszonhat
3. nap: harminckettő
4. nap: hat

Pandémia után (alatt, közben) kiszabadult a lélek, olyan áradatban közöl, nyilatkozik, vitatkozik, bemutat, nyilvánul meg, mint aki tudja, hogy az idő bármikor határt szabhat ennek is.
Nem érzem a félelmet, csak a kiéhezett, szomjas örömöt, amit úgy tölthet be, ha megosztja, azt, ami benne rekedt a kényszerű visszatartásban, megfékezésben.

A hirtelen jött döntés: utaznom kell, nem hagyott időt felkészülni, kevés rendezvényen vehettem részt, csak épp bekukkantottam a konyhába… de jó illatok terjengtek! Kardoskodások enyhülése, szókimondások lekerekítése, érzékenyebb megnyilatkozások – mintha a járvány meglágyította volna a szíveket.
Ezt a pezsgést szerettem mindig Kolozsváron. Jó ide jönni friss levegőért.
A rendezvény harmadikán kezdődött, én hajnalban szálltam le a vonatról és elsősorban nem emiatt utaztam haza. De ha már itt vagyok, és éppen most, hogy hagynám ki azt, amire eljuthatok! Így az első nap kiesett, a következő kettő kínálatából válogathattam, de nem volt könnyű dolgom.
Tompa Gábor két kötetének bemutatójának majdnem a végére „estem be”, de így is érzékelhettem a beszélgetésből az intellektuális feszültséget: Mészáros Sándor hegyesre sikerült megjegyzései, a T.G. válaszából áradó egyengető nyugalom jelezték, érdekes interjút hagytam ki. Meg kell vitatni a dolgokat, ennek kellene teret adni, mondta a színházi rendező, aki most épp versekben tolmácsolta tapasztalatait, életérzéseit (Van még könyvtár Amerikában? (Kalligram, 2020) és Válogatott versek (Székely könyvtár, 2021) kötetei kapcsán, el nem szakadva persze a színháztól.
Találkoztam, megismerhettem személyesen is Bogdán Zsoltot, a kiváló szín- és előadóművészt, legnagyobb örömömre. A Bánffy palota udvarán összefutottunk Csortán Mártonnal, aki saját belépői közül engem is megjutalmazva, beprotezsált a többi rendezvényre – ide enélkül csak az erdélyi vendégszeretet engedett be – , de Bíró Bélával is, aki már kolozsvári lett, felköltözve Sepsiszentgyörgyről. Kicsi a világ? inkább megtalálják egymást azok, akiket ugyanaz vonz.
A gazdag kínálatból s időhöz kötöttségemből kifolyólag ezután Király Lászlót meghallgatni mentem a Bulgakov Kávéházba, akit akárcsak Tompa Gábort, Karácsonyi Zsolt faggatott (sűrű programja volt a riporternek, elkaphattam az ezelőtti beszélgetés végét is, L. Simon László volt az interjúalanya, és este még várt rá saját könyvének bemutatója: Függőleges állat, Erdélyi Híradó Kiadó – Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2020).

Király László költő most fordítói minőségében nyilatkozott testes kötete kapcsán (Napraforgó, Kriterion 2020). A fordítás rejtelmeiről hallhattam információkat. Pld. nem kell azt hinni, hogy a fordító minden nyelvet ismer, amiből fordít. Arany Jánost hozta fel példának, aki ismerte a latin, görög, német, angol nyelvet, de pld. a kínaihoz angol nyersfordítást használt. Megtudtam, hogy a magyarítani kifejezést Király Lászlónak köszönhetjük, a fordítás pontosítása végett találta ki a szót, mikor a megfelelő kifejezést kereste munka közben.

Másnap megint ezzel kapcsolatos előadást választottam, a Kolozsvár Társaság rendezte Műfordítók kerekasztala címűt. Készül a Romániai Magyar Műfordítói Lexikon, ami példa nélküli: első ízben fog megjelenni ilyen témában kötet. Az anyaga már 1919-2019-es időszakra bővült, t.i. nem lehetett kihagyni a két világháború közötti anyagot sem, bár abban az időszakban viszonylag kevés született, vagy kevesebbről van tudomásunk. Iszonyatosan nagy számokról van szó, jelenleg 550 fordítónál tartanak és a lista még bővül… Benő Attila mutatta be a projektet, s a jelenlévők közül több fordító is kiegészítette a beszámolót, gyakorlatilag egy műhelybeszélgetésnek lehettem részese. Öröm volt hallgatni a lelkes eszmecserét, megismerni Cseke Pétert, aki Gelu Pateanu műfordítóra emlékezve Farkas Wellmann Endre: Gyalu, a spíler c. könyvét is bemutatta Nagy Sándorral együtt. A románnak született, de magyarok közt felnőtt Gelu Pateanu anyanyelvi szinten beszélte nyelvünket, meg is szenvedett a magyarok iránt érzett szimpátiájáért, hamis vádak alapján még börtönbe is került. Magyar beceneve Gyalu volt.

Kunert Günter kötetéről (Ellenfényben – elbeszélések, karcolatok – válogatta, fordította, szerkesztette Benő Eszter) Fleisz Katalin kérdezte a szerzőt. A szerzőt fordítója Kányádi Sándorhoz hasonlította, ami a népszerűségét illeti. Mindenképp érdemes ideidéznem a kötet fülszövegét: „…ahol nincs optimizmus, ott léteznie kell legalább a pesszimizmusnak, hogy kezdhessünk vele valamit: hogy legalább megbélyegezzük. de ahol semmi sincs, ott rosszul áll a dolog, nagyon rosszul, és aki semmit sem tesz, annak nagyon rossz, mert ő az, aki sem pozitív, sem negatív értelemben nem halad együtt a világ folyásával. Nem cselekedni valami ellen, sem mellette (és édesmindegy, hogy ellene vagy mellett, hiszen a kettő egyazon érem két oldala), annyi, mint szabotálni a földi működést, és minden úr kiköpi szájából a langymelegeket…”

Innen megint a Bulgakov Kávéházba siettem, ahol már elkezdődött a beszélgetés Sebestyén Mihállyal és Lövétei Lázár Lászlóval. Őket Zsidó Ferenc faggatta. Sebestyén Mihály ízes és mindenre kiterjedő beszámolóját Bethlen Gábor levelezései c. könyvének kapcsán az erdélyi magyar történelemről élvezet volt hallgatni, remek előadó, nem maradt alatta Lövétei Lázár László rövid, frappáns mondatokba öltöztetett bemutatója sem saját kötetösszeállításáról: A székelyek c. válogatás azt hivatott bemutatni, miként vélekednek róluk a „környülvaló népek”.
Egyúttal azt is megtudhattuk, hogy a sorozat, az eddigi szponzor kilépésével ezzel a két kötettel megszűnt. Csak reménykedni tudnak új támogató(k)ban.

Ennyi fért a harmadik napomba. Egyed Emese Daphne ideje (Lector, 2020) kötetének bemutatóján vettem volna még részt, de hazaszólított a kötelesség. A könyveket meg lehet vásárolni, bár az élő beszélgetéseket semmi nem pótolja. Remek megoldás volt, hogy az előadások nagy többségét a Facebookon élőben is megnézhették az érdeklődők.

Utolsó nap veszem meg a könyveket. Igyekszem, de így is kések pár percet Demény Péter két könyvbemutatójáról, amit feleségével, Eperjesi Noémival közösen prezentálnak Balázs Imre József kérdéseire. A Villámvignettákat Noémi illusztrálta, A Korona-változatok dizájnja Könczey Elemér nevéhez fűződik. Hangulatos vasárnap délelőtti beszélgetésnek voltam tanúja, a Vallásszabadság házában szép számmal gyűltünk össze.

Nem is tudott volna minden rendezvényen részt venni az ember, de sajnálom, hogy ki kellett hagynom pld.

Kovács Örs Harag György színházáról írt könyvének bemutatóját (Át akarta ölelni az egész világot – Harag György Színháza, MMA, 2020), őt Szebeni Zsuzsa kérdezte;

Száraz Miklós György: Székelyek c. alkotása (Scolar,2021), történelemről és hagyományról szóló kötetéről Demeter Zsuzsa interjúvolta az írót;

elsétáltam volna a kolozsvári Kuncz-helyszínekhez a Györkös Mányi Albert Emlékház szervezésében;

Szilágyi István: Messze túl a láthatáron, (MMA Kiadó Nonprofit Kft. 2020) c. regényéről is meghallgattam volna a beszélgetést Balázs Imre Józseffel és Karácsonyi Zsolttal;

és nagyon kíváncsi lettem volna a magyarországi vendégek szereplésére is Erdély fővárosában, mint Závada Pál, Kepes András, Bereményi Géza, Nádasdy Ádám, Gárdos Péter, Nyáry Krisztián.

A rendezvényt a magyar kormány támogatta, ezért is volt annyi anyaországi vendég, mint pld. Bene Zoltán, a Pannon Tükör egyik szerkesztője is, aki talán az egyik legégetőbb kérdéssel foglalkozó előadás egyik meghívottjaként is részt vett: A magyar irodalom egy? A Petőfi Irodalmi Ügynökség bemutatkozó beszélgetése címűn Lövétei Lázár Lászlóval, Száraz Miklós Györggyel együtt. Másnap saját kötetét is bemutathatta: Sarki fény c. műve kapcsán Kinizsi Zoltán tette fel kérdéseit.

A rendezvényt díjeső fémjelezte: a Kolozsvár Társaság Kolozsvár büszkesége-díját Buchwald Péter adta át Essig Józsefné Kacsó Klára festőművésznek és Uray Zoltánnak. Kiosztották az E-MIL Méhes György díjait, Egyed Emese kapta a Méhes-György díjat, Méhes György-debüt díjat pedig Székely Örs költő, műfordító. Az Erdélyi Magyar Kultúráért Díjátadó Gálán Felméri Cecília, László Noémi, Zoltán Béla voltak a díjazottak.

Ami megragadt bennem, bár nem jegyzeteltem és nem szó szerint idézem őket:

Lövétei Lázár László mondta: Azt mondják rólunk, székelyekről: kicsit bunkók. Azok vagyunk – konstatálja derűs belátással. – De…

Sebestyén Mihály: Erdély az a hely, ahol mindig több felé kellett a hátat vagy a mellet tartani. Bethlen Gábor nem volt szent, viszont megértette az idők szavát és tudott beszélni minden rendű, rangú ember nyelvén… hogy egyben tarthassa az országot.

Király László: Nem az a kunszt, hogy fordítasz, hanem hogyan tudod visszaadni azt a zamatot, hangulatot, ízt, amit azon a nyelven jelent az a vers, amiből fordítasz…

Tompa Gábor: Megvitatni kell a dolgokat, meghallgatni a másikat, hogy megértsük egymást. Középen szeretnék állni, de nem lehet…

Benő Attila: (őszintén lelkes): Soha nem adtak még ki erdélyi műfordítói lexikont. Mi most megtesszük. Hatalmas munka. Sokan dolgozunk rajta. 100 évet fog át…

L. Simon László: Nem olvasnak a gyerekeink, a fiatalok. Rettentően iskolázatlanok… Miért baj az, ha támogatjuk az erdélyi magyarokat? Miért szeretik Gyurcsányt azok, akiktől féltette a magyarországi munkahelyeket?

Cseke Péter: A románnak sem volt könnyű a magyart szeretni. Nem díjazta érte senki.

Nagy Sándor: Farkas Wellmann Endre könyvcíme nem fedi a valóságot, a spíler szónak egészen más jelentése van, Gelu Pateanura nem ez a kifejezés illik.

Sebezhetőség – ez jutott eszembe a rendezvényről, mialatt örültünk ismerőseinknek, akikkel találkoztunk, akiket eddig nem igazán kerestünk vagy szerettünk. Számított, hogy él. Jó volt látni egymást. Kerestük az ismerős arcokat. Találkozni akartunk. Nem sikerült mindenkivel. Nem egyszerre voltunk ott. Kevesebben voltunk. Szabályok tartottak távol. Időhiány, más elfoglaltság. Reménytelenség, a minek van értelme, minek lehet értelme lebegett a beszélgetések felett. Az értsetek meg minket is, hogy érthessünk meg mi is titeket. A meddig vagy itt, még összefutunk… hol? Mikor? Semmit nem beszélünk meg, mert úgyis van időnk…

Anyám ágyhoz van kötve, én hozzá. A húgomat szabadságra küldhettem mellőle. Otthon engem is sokfelé várnak, mennék is. De… Mi a legfontosabb? Demény Péter úgy döntött, hogy írni. Másfél év alatt megszületett két kötete. Mások is írnak. Azt hiszem alkotva lehet túlélni. Hátat fordítani a semminek és nekifeküdni valaminek, ami elvezet valahová. Talán épp oda, ahová el szeretnénk jutni.

Nászta Katalin

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ