Huszadik századi történetek – Kálnoki Izidor: A haditudósító

Vacsora után szépen lefektetik a két gyereket, a Bandi fiút és a Margit leányt, rájuk parancsolva:
— Most aludjatok szépen. S nehogy megint hajnalig a háborúról meséljetek egymásnak. Attól rossz álmotok lesz. S az nem gyereknek való.
Azután férj és feleség visszahúzódnak a fütött szobába, a kályha mellé. A férj szivarra gyújt, az asszony hósapkát köt.
S közbe köhécselni kezd az asszony :
— Rettenetes ez a szivarfüst! Szinte megfojt.
A férj siet a válasszal:
— Persze. Mert kétkrajcáros szivar. A legolcsóbb fajta. Ez bizony kapar, s nincsen finom illata.
— Mért szívsz ilyen bűzös dohányt?
— Mert nem kerül jobbra. Takarékoskodni kell. Nincs pénz.
— Ugyan ne okoskodjál, öreg. Az ilyen fixfizetéses embernek, mint ti irók és újságírók vagytok, háborúban is épp úgy. éltek, mint békében. Ugyanannyi a jövedelmed, ugyanannyi a kiadásod.
— Lárifári. A jövedelmem kevesebb, a kiadásom több. Most nem irhatok novellát, kevesebb cikket tudok elhelyezni, nincs fordítani való darab, a szépirodalmi lapok csak háborús képeket közölnek krokik helyett, ha pedig kiadóhoz megyek és könyvet kínálok neki, úgy tesz, mintha inzultálnám. A kiadásokról pedig magad is tudod, milyen óriásit nőttek. Minden drágább. A kenyér, a hús, a liszt, a cukor, a kávé, a tea; Azonfelül a sok emberbaráti kiadás. Mindenfelől iveket tartanak elém, mindenhová adakozni kell, még a bélyeg is drágább. A fizetésemből percenteket kell adnom a hadbavonuitaknak, az itthonmaradottaknak, a sebesülteknek, az épeknek; Lehetetlen kibírni.
— Igaz. Bárha egy kis túlzás is van benne. Mert igen sokat meg is takarítasz. Féléve nem csináltattam uj ruhát. Nem vettem kalapot. A gyerekek régi rongyaikat hordják. Amit elvesztettél a vámon, megnyerted a réven. S az se igaz, hogy okvetlenül kisebb a jövedelmed. Ha akarnád, nagyobb is lehetne. Háborús dolgokat kell imi, azt keresik. Vagy! Írhatnál valami aktuális színdarabot. Vagy elmehetnél haditudósítónak. Azoknak rengeteg fizetésük lehet.
A férj haragosan felugrik a helyéről s fel-alá járkál.
— Kedves tőled. Haditudósítónak küldesz. Engem, a kétgyermekes családapát. Azt hiszed talán, hogy a haditudósitás valami kényelmes és veszélytelen foglalkozás? A haditudósító katona. Odamegy, ahová viszik. Ha kell, a tüzvonalba, a golyózáporba. S még csak nem is védekezhetik, mert nem hord ágyút a hóna alatt. Koplalnia is kell, fázhatik is kedvére, s masérozhat nyolc órát egy napon. De ha kívánod, nagyon szívesen elmegyek. A szerkesztőm úgy is felajánlotta, hogy legyek haditudósító. Ha neked örömet szerez, mindjárt holnap jelentkezem.
Az asszony kézzel-lábbal tiltakozott:
— Nem, nem, fiam. Csak tréfáltam. Inkább takarékoskodni fogok. Már holnap megkezdem.
— Hogy akarsz takarékoskodni?
— Ne kérdezz. Majd meglátod.

*

Másnap délben már kedves hírrel fogadta az asszony a hazatérő férjet.
— Tehát halljad. A két cselédet elküldtem. Hatkor reggel keltem fel s magam takarítottam. Azután a piacra mentem, vásárolni. Gyönyörűen alkudtam. Minden olcsóbb, mint ahogy hittem.
— S az ebéd? Mi lesz az ebéddel?
Az asszony büszkén kidüllesztette a mellét:
— Én főztem. S ezentúl délben-este mindennap az én főztemet fogod enni.
A férj meghatottan kezet csókolt, az asszony pedig kisietett a konyhába — tálalni.
— Édes, a leves kissé kozmás lett azalatt, amíg beszélgettünk. De ugy-e, igy is jó?
— Nagyszerű.
És a férj csak azért is megette. És folyton dicsérte. És a húst is megette. Csak azért is. S azt is dicsérte. És mindent dicsért. És rettenetesen kedves volt az asszonyhoz. És össze-vissza csókolta a kezét. És szörnyen boldog volt. És délután berohant a redakcióba, egyenest a szerkesztőhöz:
— Ha Istent ismersz, küldj el haditudósítónak.
Este már útban volt a harctér felé.


Forrás: Háborús tréfák. AZ ATHENAEUM R.-T. KIADÁSA. Modern Könyvtár. MEK.

2021. június 8.

Szóljon hozzá!