We­im­ar­ban, ugye, meg­te­kin­ti a tu­ris­ta Goe­the és Schil­ler kettős szobrát. Azt, ame­lyik a városi színház előtt áll, pon­to­san úgy, aho­gyan azt Boér tanárnőtől ta­nul­tuk. Utána, mert a tu­ris­ta is megéhe­zik, a sar­ki önki­szolgáló az irány. Il­let­ve Anyu be­megy vásárol­ni, Apu a Fiúval előtte vára­ko­zik. És bámul.
Nem messze az üzlettől, de már a sétálóutcában egy délame­ri­kai gitáro­zik, ut­cai mu­zsi­kus, ami­lyenből féltu­cat min­den európai nagyváros­ban van, cso­ma­gol­na össze, de ahogy mellészegődünk, be­le­kezd egy újabb nótába. Ech­te német érke­zik ak­kor, leszáll a bringájáról, a fal­hoz támaszt­ja a járművet, majd az indián felé for­dul­va rámu­tat arra. Moz­du­la­ta félre nem ért­hető: vigyázzon a kétke­rekűre, míg ő távol van.
Pár perc múlva újra ott a szőke, zsebében ko­torász, be­dob egy pénzt a járdára ki­tett ka­lap­ba. Fel­pat­tan a bringára, ám mielőtt el­ka­rikázna, a bi­cik­li felé bök az ujjával. Hogy nyilvánvaló le­gyen, hogy a pénzt miért adta…

Forrás: Lenolaj.hu