Két testvér erősen jól voltak egymással. – Mi lesz a másvilágon? – kérdezgették egymástól. – Jó lesz-e vagy rossz? A nagyobbik azt mondta egyszer: – Elviszlek én téged oda, és megmutatom neked. Nemsokára meg is halt.
A kisebbik elment otthonról, hogy megházasodjék. Kikért egy leányt, s mikor eljött az idő, mikor betőtt a három hét, elmentek vásárolni a leányval és apjáékkal. Mikor elértek a bótoshoz, akkor mán az ajtóban ott állt a bátyja. Kérdi tőle az öccse: – Hát mért jött? – Hogy mutassam meg neked, hogy vagyok én túl a másvilágon. – Mennyünk, bácsi (bátyám) – felelte rá az öccse.
Elbúcsúzott a nyireászától (menyasszonytól) és a leány apjától. – Soká maradsz? – kérdé tőle a nyireásza. – Hamarság jövök – felelte a fiatalabbik testvér.
Elmentek a bátyja temetejihez, a temeteje megnyílott, s oda mind a ketten bementek. Mikor bementek, mentek eléfelé. Ott a másvilágon kérdezte a fiatalabbik a bátyjától, hogy mifélék azok, amiket ő lát. A bátyja sorra elmondta, hogy mifélék, és melyik mit cselekedett a világon. Egyszer elérnek egy házhoz, és látják, hogy egy fehérnép egy tojást visz fel a ház tetejibe, és a tojás mind hengeredik le. A bátyja elunta nézni, és elment az ő szervicsába (munkahelyére), a fiatalabbik megállott és csudálkozott, hogyan kénlódott a fehérnép azzal a tojással, míg teljesen vízbe habarodott.
A bátyja kis idő múlva visszajött a házhoz, s kérdi tőle: – Mit nézed magad? Ne sajnáld, mert az a mi édesanyánk, s szerette elvenni a más tojását, s most így kell kénlóggyék. – Jaj, bácsi – felelte a kisebbik –, elég lesz ez már nekem, mert megláttam édesanyámat. S nekiindul kifelé a bátyjával. Mikor kijöttek ide erre a világra, akkor a bátyja ellett (eltűnt), mert neki csak a lelke volt vele. Magmaradt csak ő. Akkor ő megindult, és ment egyenesen a bótoshoz, ahol a nyireászáját hagyta. A bótosnak nagyon rossz háza volt. Bément, és vásárolni kezdett. De a bótos nem az volt, akit ő ismert, mert az fiatal volt, ez pedig öreg volt. Vásárol a nyireászájának holmit, veszi a pénzét, és fizetni akar. De a bótos visszaadja a pénzt, és mondja: – Ez nem jó pénz, mert már négyszáz esztendővel ezelőtt járta. Akkor a legény nagyon megijedt, hogy annyit ült a másvilágon, és mondta a bótosnak: – Bótos úr, hisz én itt jártam magánál. – Nálam nem, hanem másnál, mert azóta négyszáz esztendő telt el – felelte a bótos. – Vegye akkor vissza, amit vásároltam, nekem nincs olyan pénzem, amilyen most jött ki – mondta a legény. – Mennyen haza, és kérjen új pénzt – tanácsolta a bótos. Ő azonban nem járt haza az apjáékhoz, és nem tudta, hogy melyik házban laknak. Végre sok keresés után megtalálta a házat. A ház előtt be volt nőve bürökkel, s nem volt benne senki. Elindult, hogy megkeresse a nyireászáját, és megesküdjön vele. Mikor odament, megkapta az öreg bábát, ült egy tűzhelynél, s kérdi tőle: – Nincsen itt vaj egy leány, akivel én kezet fogtam vót? – Milyen rendü vót (milyen idős volt)? – kérdi tőle a bába. – Ilyen fiatal, mint én – válaszol rá. – Négyszáz esztendős vagyok – felelte a bába, s egyszer kezet fogtam egy legényvel, de akkortól nem láttam én senki leányt itt. – Milyen legényvel fogott kezet? – kérdezte a legény. – Egy legényvel, aki elmenet vót a bátyjával a másvilágra – felelte az öregasszony. – Éppeng én vagyok az! – De hát, ha magad vagy – felelte a bába –,
hogy lehessen, hogy te fiatal vagy én meg vén? – Holnap éppen vasárnap, menjünk el a paphoz, mondjuk meg neki, hogy éppen most négyszáz esztendeje, hogy kezet fogtunk, lássuk, mit mond rá a pap.
Másnap elmentek a paphoz, s megkérdezték tőle, mi lesz vélik, miféle jel? – Ez az Istennek az izeje (valamije). Itt: akarata, hogy ti ketten így vagytok. Gyertek el a templomba, mikor a nép is itt lesz, és én a mise után megesketlek titeket – válaszolta nekik a pap. Elmentek misére, s mikor a mise kitőtt (befejeződött), elmondta az áldást, s mikor a kezüket összeadták, mind a kettő elholt (meghalt), az egyikből is olyan öreg lett, mint a másikból.

Elmondta: Baric János, 70 éves, Onyest. Gyűjtötte Nagy Jenő, 1951-ben
In Vót, hól nem vót. Moldvai csángó népmesék. Összeállította Zakariás Erzsébet. Koinónia Könyvkiadó, Kolozsvár,
2009. 17–18.

Forrás: Moldvai Magyarság. 30. évfolyam, 2020/4. szám