A Koma mindenik virágnak örvendett: a kékilonkának, a sárga tyúktaréjnak, gyöngyvirágnak, de a legjobban az alma virágát szerette. Mert kedves, békés virág, bőséget sejtet, sátrat húz a feje fölé. Szirmai megvillannak a napfényben, közben illatoznak.
Igen ám, de elérkezett a hervadás ideje, megsárgultak a szirmok, elcsúnyultak, a Koma pontosan azt a rozsdába hajló sárgát nem szerette.
”Pusztulás-sárga” – gondolta, és mint amikor váratlan hideg éri, megrázkódott a teste. –”Brrr.”
Vadmalac okította:
– Hiszen alma lesz belőlük. Szeretni kell őket!
Mire a Koma nagy szeretettel nézett rájuk, hogy azzal energiát leheljen beléjük. Ám hirtelen kapcsolt: felkapta a vedrét, és vizet hozott az almafának a tó vizéből.

Forrás: Lenolaj.hu