A CSÓKRÓL

A csók, mindenféle csók: szent dolog és nem arra való, hogy állandó, nyilvános gyakorlással megfosszuk hamvasságától. A szeretetnek annyiféle külső kifejezési formája van, hogy csak a szegényes lelkületűek szorulnak rá a csókkal való demonstrálásra. Egy tekintet, egy forró kézfogás, egy mondat, amely a szívből jön és a szív hangját szólaltatja meg: mindent kifejez és mindent bevall. Nem kell okvetlenül csókcsattanás ahhoz, hogy a többiek is ráeszméljenek a lelkek és szívek összetartozására.

Sok nőnek valóságos betegsége a csókolódzás. Ha látogatóba jön: összecsókolja, kivétel nélkül, a ház népét. Ha anyja vagy nővére mellé kerül: összecsókolja. Férjét minden öt percben megcsókolja, és abban a hitben ringatódzik, hogy evvel a gesztusával hallatlan nagy szerelmének adott nyilvános kifejezést. Pedig csak ízléstelenségéről állított ki szegénységi bizonyítványt.

A csókos játékok igazán nem illők a nemes lelkű úrilányokhoz és úriasszonyokhoz. Zálogot csókkal kiváltani — nagyon közönséges. A csók sokkal komolyabb és szentebb valami, semhogy jogunk volna játékszerré lealacsonyítani. A csók mindig ajándék, nem pedig megunt és eltűrt adakozás.
Hogy is mondja a költő? „Míg ajk az ajkkal egymásnak felelget: / Az ajkak szélén ízleljük a lelket.” (Cyrano de Bergerac)
A lelkek és szívek beszélgetését pedig nem szabad nyilvánosan bemocskolni.

Magyar Úriasszonyok Lapja, 1926. február 20.