Te nem nő vagy nekem: egy másik élet,
mit szerencsésen kaptam a magasból,
hogy fagyizzanak velem a remények,
a téltől, ősztől, nyártól és tavasztól
kaptalak téged, és nem mindig értem,
mit is szeretsz ezen a medveségen,
hisz éjjel-nappal kényelmemet félem
nyáron és ősszel, tavasszal és télen –
te mégis itt pillangózol köröttem,
itt énekelsz ebben a görcsös csöndben,
télen és nyáron, ősszel és tavasszal.
Te vagy az én villódzó, szép szerencsém,
sötét-világos, éneklő cseresznyém,
gátlásaim között a terülj-asztal.