Már harmadszor cikázott le előttünk András Attila a biciklijével, s ezt jelnek is lehetett venni ilyenkor vasárnap délelőtt, mert amikor így végig tekerte a Kossuth utcát, le a kórházig s vissza, s mindenhol észrevétette magát, az azt jelentette, hogy ő is ott lesz este a moziban. Olyan hetykén ült a biciklin, mintha lovagolna, s rá se nézett senkire, csak úgy elhúzott előttünk. Éppen a házak előtti sáncot pucoltuk, s kint volt az utca apraja-nagyja, mikor elparádézott, úgy hogy abbamaradt a munka s rátapadtak a szemek.
Ő volt az Ilyés Béci barátja s a lányok kedvece, főleg a bicikliző tehetsége miatt, mert úgy tudott bravúroskodni a két keréken, mikor tetszett neki valaki, hogy a kezével nem is fogta a kormányt. Vagy a térdére, vagy ölbe tette, vagy fésülködő mozdulattal a haját simította mentében. Így karikázott le előttünk is, amiből arra lehetett következtetni, hogy valaki tetszik neki az utcából, s oda fog ülni melléje, vagy legalábbis a közelébe a moziban. A sáncpucoláson akkor ez volt a téma: hogy ki mellé ül majd le András Attila a moziban. Persze, voltak rajta kívül is szép fiúk Baróton, Pózna Öcsit is csodáltuk, mert kézilabdában és fociban is vitte a prímet, de jóval nagyobb volt mint mi, úgyhogy szóba sem állt volna velünk. Ahogy Attila lekerekezett, jött ,,dobos Jóska” sorozat dobolásával, és hirdette az esti filmet, amit mi már a hét elején megtudtunk tőle.
Akkoriban dobbal hirdetett mindent, és rímbe szedve megadta a módját:
– Közhírré tétetik, ma este a moziban Vinettót vetítik, színes, szélesvásznú, mindenki nézheti, a belépő rája egy lej ötven bani — így harsogta, s mi nagyot mulattunk rajta. Utána felgyorsult, és hamar befejeződött az árokgyomok irtása is, mert ha készen volt, kaptuk a fizetést, az egylejötven banit a mozira, s az egy lejt a kakasra, aztán a nap hátralévő részében lehetett készülni az esti eseményre, és mivel már hetedik utáni vakációban voltunk, minket is elengedett Friduska az utcabeliekkel.
A gát után a mozi is nagy élményt és lehetőséget jelentett az ismerkedésre. Tévéje akkor azt hiszem csak Bogdán Pistiéknek, s még egy-két családnak volt Baróton, és talán szemben az iskolában is egy, amit csak engedéllyel lehetett használni, úgyhogy a fő szórakozást a mozi jelentette gyereknek-felnőttnek egyaránt.
A kultúrotthon terme zsúfolásig megtelt szombaton és vasárnap este. A jó filmek mellett ott volt a találkozás lehetősége is a távolabb lakókkal, s főleg a fiúkkal. A mi fiúink az utcából nem számítottak a moziban, mert velük úgyis egész nap együtt voltunk édestestvérekül a gátnál, s a zsimóréban, de Bedő Ácsi, Barabás Csöpi, Szász Péterék vagy Barta Gabi annál inkább. Ezek mind szép fiúk voltak, s vártuk, figyeltük, hogy ki mellé ülnek le majd a moziban. Aki mellé több alkalommal is leült valaki, tudott dolog volt, hogy vele akar szórakozni. A fiú a mozi előtt üzent a barátjától is az illetőnek, vagy megkérdezte udvariasan, hogy szeretne-e szórakozni vele, s ha igen volt a felelet, akkor attól fogva együtt ültek a moziban, s tudta mindenki, hogy szeretők.
Ebéd után már készülni kellett, hogy mindenünk rendben legyen estére, s úgy öltözzünk, hogy lehetőleg ne legyünk egyforma ruhában barátnőkül. A kistáskában kikészítve a zsebkendő, mozi- és kakaspénz, egy kicsi üveg kölnivíz, a cipő kifényesítve, alkalmi ruha vagy kétrészes, karon a fehér szvetter, s a mozibolhákra való tekintettel hosszú patentharisnya kötelezően.
– A harisnyátokra vigyázzatok lelkem, ne fenjétek össze a lábatokat, ha leültök, mert az olajat nem lehet kimosni belőle!—mondta Bözsike néni oktatólag.
Így indultunk el egy jó órával a vetítés előtt, hogy még sétálni is lehessen a Diákdomb alatt. A fiúk is négyen- ötön összeverődve sétáltak, velünk ellentétes irányba le, s fel a Kossuth utcán, lehetőleg úgy, hogy szembe kerüljünk, s mikor odaértek mellénk, nagyokat nyerítettek, vagy egy hangos ,,bocsánattal” meglökték valamelyiküket, hogy belénk akadjon, vagy küszürülték a torkukat, ahogy elhaladtak mellettünk, hogy figyeljünk oda, de mi úgy tettünk, mintha észre se vennénk őket. Így ment az udvarlás akkor, s az ilyent büszkeségből sem szabadott észrevenni.
Kakasos Erzsi néni egész délután a Fényes előtt üldögélt hatalmas kosarával, s csak a vetítés előtt egy fél órával költözött közvetlen a kultúr bejárata elé. Akkora volt ez a kosár, melybe be voltak készítve az újságpapír tölcsérek is, hogy a teltházmozi egész kakas-adagja belefért, s úgy helyezte el a bejárat előtt keresztben, hogy aki moziba ment, mindenki beleütközött.
Dobosjóska itt már szigorú Gépészjóska volt, s a földre köpködések miatt egy darabig betiltotta a tökmagolást a moziban, úgyhogy tökmagos Gyula bácsi vállalkozása befuccsolt egy időre, s ez kakasos Cárinénak. kedvezett. Nem kerülhetted el, de mi nem is akartuk, csak az volt a baj vele, hogy előtte mindig tülekedés támadt, mert igyekezett mindenki hamar bejutni, hogy jó helyet kapjon valahol középen. Ha legomboltuk az egy lejt, ő nyomta a kezünkbe a papírtölcsért, a pléh kannával, melyet a zöldborsós pléhdobozból bádogos Szász Pistával füleztetett fel merítő kannának (mint akkoriban mindenki), megtöltötte kakassal, s azzal mentünk is be. Mikor hosszabb film ment, egyesek két adagot is vettek, s elgondoltam, hogy Cári néni szinte annyit kereshetett a nagy kosár kakassal, amennyire a bevétel rúgott aznap a moziban. A terem bejáratánál, ki kellett készítsed a pontos belépőt, hogy ne teljen az idő számolgatással. Gépészjóska rekcumozta a közönséget, úgy intézkedett mint egy kapitány.
Ahogy a terembe léptünk, megcsapott a motorina szag, s a fekete padló is síkos volt tőle. Valósággal szúrta, csípte az orrunkat, de egy idő után már megszoktuk. Nem is emlékszem, hogy valóban motorina volt-e, vagy csak fáradt olaj, amit mindenki gáznak mondott, s amivel felkenték a termet, de egy pár kellemetlen elcsúszás megtanított arra, hogy óvatosan kell közlekedni rajta, míg a helyünket kiválasztjuk, hogy jól lássunk. A székeket hátul soronként összekapcsolták, a terem két oldalán. Ahogy elhelyezkedtünk, a fiúk a hátunk mögé ültek, s ott helytelenkedtek tovább, hogy felhívják magukra a figyelmet, mint az úton előtte. A kezdésig még volt jó tíz percnyi idő tájékozódásra, hogy ki kivel érkezik a moziba, vagy ki mellé ül le.
Mikor András Attila egy idegen vendégleánykával vonult be, minden tekintet a bejárat felé fordult. Ő elöl, a vendégleány utána. Irigyen néztük, milyen modern az öltözete, milyen szép, s ki is van festve. Attila úgy vonult be, ahogy szokott, tudta, hogy mindenki őt nézi, s a bal oldali széksorok felé tartott, mikor a leányka a háta mögött megcsúszott, s az olajos padlón elterült. Alig tudott feltápászkodni szegény, mert Attila úgy evezett előre, hogy nagy vonultában észre se vette, s mikor hátranézett, akkor már késő bánat, szegénynek mindene össze volt kenődve, s ahogy esett, a szoknyája is felcsúszot,t a bugyija is beolajosodott. Persze, nagy röhögés támadt, s a hátunk mögött is jót nyerítettek a fiúk. Attila pedig le volt forrázva, azt se tudta mit csináljon a leánykával, hamar kivezette, hazavitte, s nem is jött vissza a filmre se.
– Ezért kár volt figurázzon a biciklijével előttünk ma reggel – súgtam Bözsikének, de a leánykát sajnáltuk, hogy idegenben szégyenbe maradt szegény miatta. Ő nem tudhatta, hogy ennyire csúszik a padló, ám Attila megfoghatta volna a karját. Néztük, hogy kik jönnek még: Bogdán Pistiék, Györgypál Babucival aki a legjobb tanuló volt Baróton akkor, mintakislány, s olyan komoly, mint a vakbélgyulladás. Ő a Híd utcában lakott, nem nagyon állt szóba velünk, nem volt az a barátságos fajta, de mi ezt nem is bántuk. Én csak az unokatestvéremet irigyeltem tőle. Aztán nagyobbak s felnőttek is jöttek, s láttuk, hogy Traktorista Misike is állít be Dombi Nusival, nagy vigyorogva, és a túlsó széksor felé tart. Na, mondom Bözsikének, itt is folytatódik a gáti románcuk, ezek tényleg le vannak komolyodva. Egyik szőke, másik fekete, ezért vonzzák egymást.
Végre megtelt a terem, Jóska bácsi felfutott a karzatra, leoltotta a villanyt, és cserszegve, kattogva, nyikorogva, beindult a vetítő, s a kötelező román nyelvű híradó után a film is.
A híradó Gheorghe Gheorghiu Dej elvtárs valamelyik élenjáró üzemlátogatását mutatta be olyan hangosan, hogy már sértette a fülünket, és olyan közelről, mintha Gyorgyudézs, kocsistól együtt az ölünkben ülne. A filmvásznon kedves bácsinak látszott a palacsintasapkájában, de eszünkbe jutott a Fülei vadászata, mikor a jövetele előtt leállították a közlekedést, s mi is kiálltunk integetni a járdára. Ő a zöld IMZ autó ablakán dobálta ki nekünk a csomagolt cukorkát. Ott pocakos öregnek láttuk, de a csomagos cukorkája nagyon finom volt és nagy újdonság, mert Baróton addig csak kimérőst lehetett kapni. Gyorgyudézs Ion Gheorghe Maurert is többször hozta magával vadászni, s a vadak beetetésére megbízott erdőőrt, az egyik vadászat előtt összerágta a medve. Milyen nagy részvéttel volt az egész Barót, s hiába hívott mentőhelikoptert Maurer elvtárs, az ember belehalt a sérüléseibe. Akkor láttunk mi is helikoptert közelről. Aztán az elvtárs évekig fizette a gyerekeinek a nyugdíjat.
Ahogy sötét lett, hátulról egy pár kakasszem és papírgalacsin repült időnként előre az ölünkbe, de ez bevett szokás volt a moziban, nem is akartuk észrevenni. Aztán a film elvonta a figyelmünket, s a fiúk is megcsendesedtek, csak egy-egy jelenetnél ciccegtettek bele.
Elénk tárult a vadnyugat lövöldözős világa, az indiánok harcai a fehérekkel, vagy más törzsekkel, a szép kékszemű Winnetou, Old Shatterhanddel, a hajpántos indián lány nevére már nem is emlékszem, csak hogy azután mi is utánoztuk mindenben. Baróton is divat lett egy időre a hajviselete, és a bőrmellénye, s egy pár harci jelenetet is lejátszottunk a Tanórokban utána.
De milyen jó filmek voltak abban az időben! Jean Maraisval, vagy Alain Delonnal. Brigitte Bardot vagy Sara Montiel, a nők ideáljai voltak. Mikor olyan film jött, ahol csókolózást is lehetett látni, Jóska bácsi jó előre kidobolta, hogy csak tizenhatéven felüliek mehetnek. Aztán egy idő után már nem dobolta ki a filmeket, csak kiírta egy kisebb kemény ívpapírra a címet, a dátumot s az órát, és kiragasztotta a kultúr falára s egy pár villanypóznára, de ezek még nem voltak plakátnak nevezhetők. A filmek akkor román nyelven érkeztek, s Jóska bácsi, aki nem tudott románul, úgy fordította le, hogy hangzásban is hasonlítson, és meg is értsék a népek. A ,, Cei trei muschetari”t ,,A három mustáros üveg”, nek a ,, Regina cîntecelor” t ,,Regina éneke”-nek írta ki a póznára. Magyar filmeket nem igen láttunk akkor, de ha néha beérkezett egy–egy, Bodrogi Gyulával s Törőcsik Marival, vagy az Egri csillagok Sinkovits Imrével, akkor kétszer is le kellett vetíteni, hogy az egész Barót láthassa.
Megszoktuk a vetítőgép alapzaját is, mely végig csikorgott, cserszegett. Hallatszott, hogy keservesen megy körbe, kattog, alig bírja a tekerést, s legtöbbször, mikor kimelegedett, körülbelül a film felénél, elszakadt a film, vagy elégett egy darabon. Így jártunk Winnetouékkal is, a nagy harcok kereszttüzében, mikor a legizgalmasabb jelenetek jöttek, s minden rendes mederben zajlott, a gép nyikordult egyet, s egy fényvillanással elszakadt a film, de az is lehet, hogy elégett egy helyen. Számítottunk is rá tapasztalatból, de ilyenkor már mindenki vakarta magát valahol, mert a bolhák is éreztették jelenlétüket a ruháink alatt, s azt is, hogy rá se rántanak a motorinára. A nagy füttyögtetésre Jóskabácsi cifra káromkodása volt a válasz. Hátul a fiúk is röhögtek, egymás hátát csapkodták-vakarászták, mindenki fészkelődött már. Olyan bolhás világ volt, emlékszem, hogy otthon is minden mozi után és hétvégeken, ellenőrizték a családban, hogy van-e rajtunk partizán.
Ha sikerült hamar visszatekerni az elszakadt filmszalagot, pár pillanat alatt megoldódott, de ha nem sikerült, Jóska bácsi lekiáltotta a karzatról, hogy ,,szünet”, s a bolhák is kikerültek velünk az udvarra.
Volt, amikor 20 percet is eltartott a reperáció, s az alatt lehetett vakarózni, levegőzni, beszélgetni, barátkozni, kitalálni a folytatást, s tervezni a találkákat, de a fiúk csak óvatosan közeledtek, koránt sem voltak olyan bátrak, mint a hátunk mögött a sötét teremben, ahol azt is megreszkírozták, hogy hátulról a lábukkal az egész sor egybekapcsolt széket tologatták, mozgatták velünk előre, hátra, a csúszós padlón.
Meg voltunk győződve, hogy a hátsó sorból majdcsak hazakísér valaki, Ácsi vagy valamelyik, de mivel a film alatt kétszer is lehülyemarháztuk őket a helytelenkedés miatt, elpárolgott a bátorságuk, vagy megsértődtek. Úgyhogy magunkra ballagtunk haza, s valahol bántuk, hogy így alakult a helyzet.
Tíz órakor már kapuzárás volt minden rendes háznál, de az ablakba még ki lehetett ülni egy kicsit. Már az esti imát mondogattuk, s én a horgolt drapériák alakjait bámultam, mikor megszólalt az ablak alatt a tangóharmonika.
– Szeretlek én, térj vissza hozzám, szeretném lázasan csókolni újra a szád, úgy sír a nóta, nélküled bolyongó ősz van és nincs többé nyár — ez volt akkor a nagy sláger. Rögtön megismertük a Sütő Misi hangját, s kiszöktünk Ildivel az ágyból, de nem akartunk az ablakhoz menni, csak a filodendronok hátánál kuncogtunk. Csodálkoztunk, hogy Misi miért nem a Nusiék ablaka alatt énekel.
Ha éjjeli zenét adott valaki, úgy illett, hogy meg kellett várni, míg befejeződik az éneklés, s csak azután kinézni. Két nótát is húzott még utána, ami az ismétlődő refrénekkel eltartott tíz percet, s akkor kibújhattunk az ablakba. Megköszöntük szépen az éjjeli zenét, s Misi elpanaszolta, hogy Nusival összevesztek a moziban, azért gondolta, ha már elhozta Rákosról biciklivel a harmonikáját, a mi ablakunk alatt énekel egyet a villanypózna előtt. Kedves volt akkor is, mint mindig a gátnál, de nem hozzánk való, mert jóval nagyobb, mégis úgy éreztük, titkon tetszik valamelyikünk neki, de akkor már tizenegy felé járt az idő, s nem illett tovább fenntartani, mert igyekeznie kellett haza, Rákosra. Hátára vette a harmonikát, mint egy hátizsákot, elegánsan felült a biciklire, s elkerekezett. A házunktól lefelé az ötödik ház volt a Dombi Nusiéké, s Misi úgy helyezkedett el a pózna előtt, hogy az éjjeli zene lehallatszott oda is, úgyhogy le addig, a szomszédban is mindenki hallgathatta a szép nótákat, s bárki azt gondolhatta, hogy neki szól. Hagyománya volt az éjjeli zenének akkor, kedves gesztus, de egyben jelzés is, s a szülők sem szóltak ellene.