Sors-szimfónia
Életinterjú-könyvbemutató
Az újságíró Nánó Csaba az életútinterjú-kötetének a Sors-szimfónia címet adta. A cím szerintem telitalálat. Finoman a mottóhoz is tartozik, ám annak üzenetére és tartalmára is céloz. Nyilván az V., Sors-szimfóniáról van szó, mely Beethoven, az op. 145-ös utolsó, F-dúr kvartettig tartó hatalmas életművének egyik emblematikus állomása. Ebben valóban a megtett, monumentális út a lényeg. Simon Gábor minden válasza „egyenes beszéd”, stílusa vonzó, olvasmányos, érdekfeszítő, és gyakran megható történetek bújnak elő az életútinterjú-kötetből.– olvashatjuk a kötet fülszövegét Demény Attilától.
A Prospero-sorozat legújabb könyve az Ábel Kiadó jóvoltából, az RMDSZ és a Communitas Alapítvány, valamint a Magyar Kormány támogatásával jelent meg.
Szemérmes az ember, alapjában véve. Nem hirdeti magát, bár hirdethetné, s még akkor is nehezen vall magáról, amikor kérdezik. Vagy már mindent elmondott a könyvében?
Simon Gábor Életinterjú-kötetének bemutatóján vagyok, Kolozsváron.
Mert hetvenéves már az emberek többsége, akiket ismerek? Mert most találkozunk először, vagy másodszor életünk idejében, miközben tudunk egymásról, csak a távolság, a kötelesség mindenkit a maga munkájához köt? Meghatódott lelkiállapotban tartózkodom szülővárosomban már egy hete. Nemrég értek véget a 10. Kolozsvári Ünnepi Napok, láthattam színházi előadást, most pedig itt lehetek.
– Hát eljöttél? – kérdi kis szorongással vegyes örömmel a könyv szerzője, Nánó Csaba, mintha meghitt régi ismerősök lennénk, holott csak mindketten kolozsváriak vagyunk és ugyanazt szerettük egész életünkben: a színházat. Most éppen az Operát. A könyv dedikálásakor Simon Gábor régi ismerősként üdvözöl, pedig személyesen sosem találkoztunk.
Tudunk egymásról, ki itt, ki máshol végzi ezt a kínnal átszőtt gyönyörű munkát, amit sorsa rábízott.
Megindít várakozásának izgalma, az ember még kíváncsiságában is esendő, kik jönnek el, eljönnek-e.
Nánó Csaba régi motoros az interjúvolók csapatában, számos könyvet jelentetett meg színészekről, színházról. Most épp az egyetlen kisebbségi Állami Magyar Opera volt igazgatóját kérdezte ki az életéből, aki, mint jó diák, engedelmesen válaszolt, nem túl bő lére eresztve mondandóját, holott… lett volna miről panaszkodnia. De sportoló emberként talán egyik legjellemzőbb tulajdonsága, az önfegyelem nem hagyta szószátyárkodni. Meg a tisztesség, meg a szemérem sem. A dicsérjen meg téged más, ne hivalkodj magaddal más előtt etikája… Mindazonáltal kendőzetlenül feltárja az Opera életének rá eső szakaszát, ami nem rövid időtartamot ölelt fel és nem kis anomáliákat tartalmazott…
SIMON GÁBOR, az egyetlen a Kolozsvári Állami Magyar Opera élén, aki húsz évig volt-lehetett igazgatója a társulatnak. Erről, és a körülményekről, a hihetetlen lehetőségekről, buktatókról, változásokról és a problémák bravúros, már-már egy szerepbe való hirtelen beugráshoz hasonló módon megoldott helyzetekről szól ez a kis könyv. A szűkszavúság jobban vonz, nagyobb kíváncsiságot ébreszt.
Egyszuszra elolvastam. Kiderült, több közös helyszín is szerepet játszik életünk alakulásában. Sepsiszentgyörgyön nőtt fel, sportiskolás volt Brassóban, Kolozsváron járt a Zeneakadémiára, és most hetvenöt éves… igazán kortársak vagyunk.
1989-től 2009.-ig állt az Opera élén. Kalandos, kanyargós, sok fordulatban gazdag életútjának tanúsága a könyv.
A beszélgetést Szép Gyula, az Opera jelenlegi igazgatója konferálta be, majd a Prospero sorozat főszerkesztője, Demény Péter moderálta, átengedve a szót a két főszereplőnek.
Családias, meleg hangulatú eseményben volt részünk az Állami Magyar Színház és Opera közös épületében, az előcsarnok emeleti részén. Eső utáni napsütésben, régi jó ismerősökkel, barátokkal találkozni, közben megismerni egy intézmény sorsát Erdély fővárosában, a rendszerváltás utáni időkben – nagyon érdekfeszítő, lelket gazdagító eseménnyé vált. Mert ugyan színpadon működik a színház és az opera is, mégsem egy a kettő, s én színházi oldalon oldalogva kevesebb figyelmet szentelhettem az operának, bár kislánykoromban édesanyám nagy operarajongó lévén magával vitt szinte minden bemutatóra. Most veszek tudomást arról milyen viharos, sok fordulatban gazdag és hősies időszakot élt át a szülővárosom magyar operája… De Simon Gábor élete sem volt sima utazás, gyakran kellett váltania, dobálta a sors, mint valami játékszert, és ő mindig feltalálta magát. Kiderül, miért választották vezetővé. Ő ennek született. Csak hát meg kellett edződnie hozzá. Talán épp ezek a váratlan, sokszor kellemetlen fordulatok tették alkalmassá a poszt betöltésére.
A kötet mellékletében a húsz éves periódus minden bemutatója szerepel, dátum szerint: operák, magyar operák, kortárs magyar operák, daljátékok, operettek, balett bemutatók, kamara operák, hangversenyek, gálák – Laskay Adrienne összeállításában.
Erkel Ferenc összes operájának színrevitelére, huszonegy kortárs magyar mű bemutatására, két nemzetközi Bartók Béla nevét viselő operakarmester-verseny megrendezésére különösen büszke – vallja Simon Gábor, aki nagy szerénységgel mesélt nehéz eseményekkel „dús” pályafutásáról.
A kötet rengeteg képpel illusztrálja az igazgató életéről, családjáról és az operában végzett munkáról szóló történetet. Ami filmbeillő… Mert: „A muzsikusnak dalból van a lelke, egy egész világ szíve dobog benne… „ És: „Szép város Kolozsvár, ott ahol a Szamos vár…” Örökzöld slágerek hol csengenének úgy, mint a kolozsvári Magyar Operában?
Olyan sok mindenről beszámol, annyira olvasmányos könyv sikeredett belőle – csak ajánlani tudom a legnagyobb szeretettel. Mindenkinek.
Nászta Katalin
Pusztai Péter rajza