Varga Béla: Baróti bányászhívogató

Barót egy olyan város volt, hogy minden vasárnap ünnepnek számított, hát még a majálisok, s a bányásznapok, mikor mindenki kivonult a zöldbe, s olyan dínom-dánomnak járt a végére a nép, hogy hetek múlva is volt amit emlegetni. Május elseje a munkások nemzetközi napja. A majálist is e dátum körül tartották, mikor tele volt a rét tyúkvirággal, s a Kükücske mint egy nagy zöld szőnyeg sárga virágmintával. Erdővidéken ilyenkor nyárba fordul a tavasz, s minden olyan üde, friss, hogy muszáj kimenni a természetbe. A szerelem is megmutatta magát a férjhezadó lányos házak kapuin kitűzött májusfákkal, s ahol megjelentek a vékony kis nyírfák, ott várható volt, hogy éjjeli zenét is szolgáltatnak az udvarló legények. Az éjjeli zenét illett fogadni, s gyertyagyújtással jelezni, hogy otthon vannak a házban. Ha nem gyúlt fel a fény az éneklés alatt, akkor az már jel volt a visszautasításra, s az udvarlónak muszáj volt elfogadni, hogy kosarat kapott.
Zsandár s Cári a hegedűvel, Cimbalmos János a cimbalommal a hátán, felkérésre járták a leányos házakat, húzták a nótákat, névnapi köszöntőket is, s énekléssel is besegítettek a legényeknek.
,,Ennek a lánynak adják a csókot s húzzák az éjjeli zenét,,
Ne félj kislány hiba nem lesz, míg Bogdán doktor Baróton lesz, vagy míg a gólya fuvaros lesz ,, Ennek a lánynak adják a csókot, húzzák az éjjeli zenét,, Megszokott sláger volt ez a mi szájunkon is, de az értelmét nem tudtuk akkor. Így ment az udvarlás abban az időben. Mai szemmel visszanézve is különleges hátbizsergető hangulata lehetett a szép szerenádoknak, melyek hagyománnyá váltak, s ha nem volt hegedűs, egy jó tangóharmonika is megtette a hangulatot az éjszakában.
Majális napján a Kükücske fenyves megtelt néppel, kivonult a szövetkezet is minden finomsággal, a sült szalonna, flekken, kolbászok illata csak úgy szálldosott a levegőben. Kakas, tökmag, fagylalt, szukk, korlátlan mennyiségben. A sör is folyt a csapon, s ha megjött a hatása, élő zenére lehetett táncolni. Színes volt a határ a pokrócokon, nekivetkőzött mindenki a kipakolásnak, s előkerültek a szép fonott kosarakból a finomságok. A férfiak rövidnadrágban, izomingben, a nők könnyű kis blúzokban, ruhákban. Ilyenkor megpendültek az emberek, kedvesen beszélgettek, mókáztak, úgy kínálkodtak körbe, mintha mindenki mindenkinek a rokona lenne, s érezni lehetett, hogy a bányászösszetartozás, nem csak megrögzött mondás Erdővidéken.
Mi gyermekekül tyúkvirágból koszorúkat fontunk a hajunkba, s élveztük a szabadságot, mert a Kükücskén mindent szabadott. A mulatozó felnőtteket bámulni, kergetőzni, bújócskázni a bokrosban, elbarangolni messzibbre, indiánozni, négy mogyorófa botból sátrat csinálni, szóval itt feloldódtak a határok, a sok néppel sok gyermek került össze, s lehetett barátkozni mindenkivel. Eszem-iszom, dínom-dánom, mint a mesében. Aki teleette magát hosszan dőlt a pokrócán, s egy jót szunyodott. A jó hangulatot fokozta a lepényevő verseny, a zsákbafutás, a sok más mulatságos játék, a szabadtéri színpad, ahol változatos műsort szolgáltattak a népi táncosok, s a dalárda, de a rezes banda is fújta teljes odaadással, s ki ahogy tudta lejtette a keringőt a fűben. A bányász napok is ilyen nagy vidámságban zajlottak, augusztusban első vasárnapján. Szekeres Zucu szerint a bányász nap is azért esett mindig vasárnapra, s nagy kánikulára, mert akkor még a munkásosztálynak nem találták fel a szabad szombatot. Mi gyermekek már szombaton ráálltunk az ünnepi hangulatra, s vártuk az eseményeket, készültünk a futballmeccsre s az esti ünnepségre.
Vasárnap már reggel ötkor indultak Kónya bácsiék, a rezesbandával, s húzták az ébresztőzenét végig a városon. Nyolc körül mi is távolról hallottuk hogy jönnek, kifutottunk a ház elé, s ott tapsoltuk mikor végig vonultak a Kossuth utcán, s teletrombitálták a várost. Gyerő Jánoska, akivel egy órában születtünk a baróti nagykórházban, s akivel padtársak is voltunk az első osztályban, szép egyenruhában és micisapkában mint a felnőttek, menetelt a zenekar előtt az édesapja mellett, s úgy ütötte össze a cintányérokat, mintha ő lenne a karvezető. Mikor megláttam Jánoskát, ahogy nagy igyekezettel lépkedik a nagyokkal, furcsa érzés fogott el. A trombita hangjára lúdbőrös lettem, a torkomban összegyűlt egy kumac, s olyan gyönyörűséget éreztem, hogy sírni tudtam volna örömömben. Aztán gyermekekül mi is meneteltünk utánuk a Diákdombra a központba, ahol egymás után fújták az indulókat és szép nótákat.
A bányásznapot, hacsak nem esett az eső, legtöbbször a Barót patakának a bal partján, a malom árok és a patak között, a Malom kertben tartották. Később a majálisokhoz hasonlóan a Kükücskén is zajlottak az események. Erre a napra levágtak a kollektív disznóiból kettőt, s felszolgálták a népnek. Friss házi kenyér, flekken, véres májas, kolbász sarvalt káposztával. Később, a szövetkezet szolgáltatott minden finomságot, csapolt sört a finom flekkennek valót, pityókát, káposztát. A szomszédunk Gere János bácsi, a szövetkezet élelmiszeri igazgatója, már egy héttel azelőtt készült a beszerzéssel. Olyan nagyon el volt foglalva azokban a napokban, hogy nem is igen láttuk otthon. Mindenre kiterjedt a figyelme, nehogy valami elsikerüljön, vagy ne legyen elég a felhozatal. Egy időben cigányzene teremtette a jó hangulatot, később a bánya könnyűzenekara szolgáltatta a műsort s a táncot is utána. A bánya vezetőségének, az akkori elvtársaknak, külön egy hosszú asztalnál terítettek, a többiek, az irodai személyzet és a bányászok pokrócokon élvezték az ünnepi hangulatot.
Délutánra, aztán hazatekeredett a nép, mert kezdődött a futball meccs. Mikor Kese tiszteletes (aki az edzőség mellett gyakran bíráskodott) sípjával a nyakában gyors léptekkel levonult a pályára, tódult a nép is utána. Ilyenkor a bánya csapata játszott valamelyik meghívott szomszéd falu ellen s minden finomság, kakas tökmag szukk, fagylat sör, oda vándorolt az emberekkel együtt a pályára.
Megszokott esemény volt más vasárnapokon is a futballmeccs, de a Bányásznapon a bánya csapatának nyerni kellett, s mint minden eseményen az egész Barót ott kellett legyen a focimeccsen. A futballisták nagy tiszteletnek örvendtek Baróton. Tapsolták a bevonulásnál, a levonulásnál is, de a kihagyott helyzetek után, vagy ha elveszítették a labdát, záporoztak a cifrábbnál cifrább bekiabálások. Az eredményt, s a kihagyott helyzeteket aztán napok múlva is vitatták, s este a Fényesben is az volt a fő téma, mert akkorra már odaköltözött a vidám események színhelye is.
A Fényes teraszáról messzire hallatszott a jó cigányzene, s aki befért, az folytathatta a mulatságot tovább. Volt aki átöltözött estére, de a meccsről jött izominges drukkertársaság inkább elhanyagolta az ünneplőruhát, nehogy ne kapjon helyet később a teraszon. Mi pedig felkapaszkodtunk a téglakerítésre, innen élveztük a hangulatot, és bámultuk, kacagtuk a táncoló párokat. De ez a kép már nagyobb koromból, a hetedikes vakációkból maradt meg.
Most is előttem vannak a keringőző párok, s a jó füstös hangulat a Fényesben. Satalán is izomingesen, a feleségével. Csak néztem, hogy mekkora ember, s a felesége milyen kicsi madárka mellette, a hónaljáig alig ért a feje. Nevetséges volt, ahogy nagy igyekezettel kapaszkodott a férje lapát karjaiba, hogy az ütemet tartani tudja, de az izzadtságtól mindig csúszott le róla. Satalánnak gyöngyözött a homloka a táncban, s a hátán is foltot vetett az izzadtság, de úgy vitte körbe az asszonykát, hogy vert le maga körül mindenkit a könyökével, úgy forgatta szegényt, mint egy kicsibubát, hogy a lába alig érte a földet, s a keringő minden fordulatában egyet röptette a levegőben.
Hogy szerettünk volna mi is táncolni, de akkor a gyermekeknek nem illett a felnőttek között forgolódni. Egy darabig bámultuk a mulatozókat, s mikor elállt a karunk a kertre kapaszkodásban, mentünk sétálni a diákdombi promenádra. Ilyenkor a mi kimenőnk is kinyúlt akár tizenkettőig is. Az élet akkor olyan volt, hogy nem kellett ránk vigyázni. Fel se merült senkiben hogy baja eshetik a gyermekeknek a mulatság ideje alatt. Amíg a bál tartott, addig mi is sétafikálhattunk, udvaroltattunk, ha volt a kivel. Kakasos Erzsi néni, s tökmagos Gyula bá is letelepedtek kosaraikkal egy-egy padra a katolikus templom elé, s jól jártak velünk, mert amíg tartott a sétálás, jöttünkben is mentünkben is, egymás után vettük a finom meleg kakast, vagy tökmagot.