Túl sokan vagyunk

Mi mindig túl sokan vagyunk,
és a vártán túl kevesen,
a pincelyukban reszketünk
amíg más bátor nem leszen.

Nekünk mindig túl nagy a szánk,
ha megvernek, akkor is győzünk,
lement a Hold, lement a Nap,
de mi mindigre felkelőzünk.

Hányszor ment le ezen az égen,
mennyit szenvedett ez az ország,
hány rossz harcba beleviszik,
kik hősiesen letarolják.

Hogy tépik, zúzzák, dürüsztölik
nagy kedvükben az egy-szerelmet –
hogy tépik le az égboltról
kinek ott a helye, az embert.

Daidalosz pedellus lett itten,
Ikarosz kígyók jó pajtása.
Tisza István szemöldöke
napnyugtát idéz a világra.