Mit csinálnak a magyarok?

I. Ferenc császárról, aki a magyar jakobinusokat végeztette ki, tartotta fenn a szóhagyomány ezt a jellemző kis történetet.
Ferenc császár valami terhes nagy adó kivetése után kérdezi a kancellárjától:
– Mit csinálnak a magyarok?
– Esznek, isznak, dáridóznak, – válaszol a kancellár.
– Akkor hát nincs semmi baj! – nyugszik bele a császár és újabb adót rak a magyar nemzet vállaira.
Az új adó után megint csak a kancellárhoz fordult:
– Nos, mit csinálnak a magyarok?
– Dikcióznak, protestálnak! – jelenti a kancellár.
– Se baj, hadd dörögjék ki magukat! – jegyzi meg az uralkodó, s még egyet csavarint az adóprésen.
Ezután ismét kérdi:
– Hát most mit csinálnak a magyarok?
– Hallgatnak és isznak! – hangzik a jelentés.
– Akkor már baj van! – kiált fel az uralkodó. – Most már csakugyan dobni kell valamit a magyarnak.
S csakugyan 1824-ben, tizenhárom évi önkényuralom után, összehívta a magyar országgyülést.

Kossuth legelső szónoklata.

Érdekes epizódot beszélt el Kossuth ifjú korából Nagy Mihály, volt tállyai lelkész, ki négy-öt évvel volt idősebb Kossuthnál, a kit ő is tanított latinul.
Nagy Mihály 1816 körül theologus volt Eperjesen, a hol Kossuth ugyanakkor az 5-6-ik osztályba járt.
Egy vizsgálat alkalmával felszólították Kossuth Lajost, hogy beszéljen az erényről. Kossuth a padban mondá el beszédét, mire egy Okolicsányi nevű úriember így szólt hozzá:
– Fiam, el tudnád-e ugyanezt a pódiumon is mondani?
Kossuth igenlőleg válaszolt s midőn feleletét a pódiumon ismételte, Okolicsányi lelkesen felkiáltott:
– Fiam, így még nem hallottam beszélni az erényről. Ez az első szónoklatod olyan pompásan sikerült, hogy e téren szép jövő vár reád.
Megjegyzendő, hogy Kossuth latinúl beszélt.

Hogy ismer két magyar ember egymásra külföldön?

Vámbéry jeles tudósunk és Kmetty a 48-as honvédtábornok évek óta ismerték egymást Stambulban. Sokszor összejöttek, de mindakettő tökéletes muzulmánnak hitte a másikat. Török neveik voltak, törökül beszéltek és senki sem volt, a ki felvilágosította volna őket egymás származásáról.
Egyszer azután Kmetty meghallotta, hogy az ő tudós effendije magyar ember, – megszólítja hát:
– Azt beszélik, hogy ön magyar születésű. Nem lehet az.
– Fenét nem lehet, – feleli Vámbéry.
– No, már ha a fenén kezdi, akkor látom, hogy hazámfia!

Forrás: A nevető Magyarország / I. kötet / I. Krónikás adomák