Deák Ferenc és a hentes.

Deák Ferenc egy pityergő gyermeket látott az utcán, a ki nem volt képes hazatalálni. Az öreg úr megfogta a gyermek kezét s szépen hazavezette.
A gyermek apja, egy pocakos hentesmester, teli volt hálával és köszönettel. Sőt mi több, zsebébe nyult és Deáknak, a kit nem ismert fel, egy forintot akart a markába nyomni. Deák persze, visszautasította az ajándékot.
A hentes csak most kezdte észrevenni, hogy az öreg úr talán mégsem olyan közönséges ember, aminőnek kopottas atillája után látszik.
– Ha már a pénzt nem akarja elvenni, – szólt a hentes, – fogadjon el tőlem legalább egy jó tanácsot.
– Egy jó tanács! – mosolygott Deák. – Annak soha sem voltam ellensége. Hadd halljuk!
– Ne egyék nyáron soha tormásvirslit. S ha mégis ráfanyalodik, nézze meg jól, mert a legtöbb esetben lóhus van benne.

Ki maga?

Erzsébet királyné jó szivéről, pompás kedélyéről szól ez a kis jelenet, mely a várkerti sétatéren, a királyasszony kedves sétahelyén játszódott le. Egy 86. ezredbeli baka a várkertet őrizni járt fel s alá a posztján, felszuronyozott puskájával. Csak reggel hat óráig szabad a közlekedés a sétatéren olyankor, a mikor az udvar itt van Budapesten. S hogy hat óra után a falevelek hullásának egyetlen tanúja se legyen, hogy a sétateret halandó át ne lépje a tiltott időben, ezt őrizte gondosan az ég felé álló szurony a büszke bakával. Hat óra után csakugyan egy lélek sem járt a fasorok közt, mert a várkert sétálói respektálják az őrtálló baka szuronyát és az udvar azt az óhajtását, hogy a sétateret ilyenkor a királyi család tagjainak engedjék át. Egy félóra telhetett el az előírt idő után s az őr egy fekete ruhás nőt vesz észre, a ki lassú lépésben sétál a fák alatt s néhol meg-megállva, le-letekint a Dunára és azután ismét tovább halad egyenesen az őr felé. Még nem jut el hozzá három lépésnyire, a mikor az őr tele torokkal igy kiált felé:
– Halt! Kicsoda maga?
– A királyné vagyok!
A szurony és a baka nem hederít erre a kijelentésre, tovább kiáltja:
– Ha maga a királyné, akkor menjen fel a szobájába, mert itt hat óra után senkinek sem szabad járni. Hallotta?
A fekete ruhás nő szivből felkacag, kiveszi az óráját s igy felel az őrnek:
– Igaza van. Már fél hét.
S ezzel eltávozik a sétatérről.
A szurony még egyenesebben mered az égnek, s a baka még büszkébb, a mint megint üresen látja a sétateret. Délig egy eleven lélek sem zavarja a posztot. Ekkor azonban felváltják; s a legelső az, hogy becsukják, de csak azért, mert ildomtalan hangon teljesítette kötelességét. A második, a mit vele cselekedtek, az volt, hogy hivatalból kitüntetésre terjesztették fel, kötelességének pontos teljesítése miatt.

Umberto az iskolában.

Umberto olasz király körutat tett országában s meglátogatott egy falusi iskolát.
Kérdezi egyik gyerektől:
– Kik Olaszország legnagyobb férfiai?
– Viktor Emánuel, Garibaldi…
A tanító odasúg valamit egy másik fiúnak, s az feltartja kezét.
– Talán te is tudsz még egyet? – kérdi a király.
– Igen, Umberto király.
– Hát az miféle nagyot cselekedett?
– Nem tudom, – felelt a fiú.
– No vigasztalódjál fiam, mert én sem tudom, – felelé mosolyogva Umberto.

Forrás: A nevető Magyarország / I. kötet / I. Krónikás adomák