Koplalunk hát, oly drága a kenyér –
vagy csak a léha társadalom unt ránk,
azért olcsult meg úgy a vers, a munkánk,
hogy lassan egy silány cipót se ér?

Poéta, úgymond, vízen is megél
(úgy stílusos, ha elviszi a ftízis),
de lám, a versnél drágább már a víz is,
annak jut minden, ki pénzén henyél,

a költő-féle kalapjába ritkán
vet valamicskét holmi alapítvány,
embertársától semmit sem remél.

Miért, hogy mégsem adjuk meg magunkat,
mért öljük mégis erőnk és agyunkat
a versbe, mely már egy cipót sem ér?

Forrás: Költők az árnyékos oldalról (antológia)