Lakatos Máté, más néven Csula élt-halt a fociért. Az utánpótlás-nevelést szolgáló központ beindulásakor maga is a hidegvölgyi cigánytelepről érkezett sok-sok társa, valamint három testvére társaságában a salakpályán folyó válogatókra. Végül csak őt tartották meg az edzők, a többiek túl könnyűnek bizonyultak.
Csula tehetségét senki sem vitatta: nagyon szerette a labdát, s tudott is bánni vele. A játékszer nélküli mozgást viszont kerülte, az erőnléti edzéseket, ha tehette, ellazsálta. A képzettsége szerint pedagógus mester a szárnyai alá vette, pedig tudta: nem kis erőfeszítésébe kerül majd, hogy fegyelmezett, harcos futballistát faragjon belőle. Ennek elsősorban neveltetési hiányosságokból fakadó akadályai voltak. A mester azonban vállalta a többletmunkát, szívügyének tekintette, hogy egyengesse a hátrányos helyzetű fiú pályáját.
Sajnos már az első hivatalos bajnoki meccsek egyikén kiállították, mert sokáig és keresetlen szavakkal kommentálta a játékvezető döntéseit. A kiállítást eltiltás követte, de a mester büntetését sem kerülhette el: a foglalkozásokat levezetésként rendszerint öt kör lefutásával zárták, ezt kellett büntetésként még további öttel megtoldania. A távot a pályát övező kerítésen kívül, a jegenyefák közötti „futóösvényen” tették meg. Jól benne jártak az őszben, már sötétedett, mire a „körözésre” sor került. Csula, hogy kímélje magát, egy-egy jegenyefa mögött meghúzódva pihent, s csak ha a csapat már bevonult az öltözőbe, kocogta végig nagyokat fújva a plusz távot.
A mester kiváló pedagógiai érzékének köszönhetően a fiú egy esztendő elteltével mintha megértette volna, hogy fegyelem és kemény munka nélkül nem megy. Az általános iskola elvégzése után – természetesen edzője rábeszélésére – folytatta tanulmányait: a város menőnek számító vegyipari szakközépiskolájába felvételizett, sikerrel.
– Aztán mit fogsz te majd csinálni a kombinátnál, ember? – heccelték a társak.
– Focizni fogok, természetesen – felelte ellentmondást nem tűrő hangon.
Esténként előszeretettel lógott a városban, beütötte magát mindenüvé, ahol valami érdekfeszítőt vélt találni. El-eljárt a Szakszervezetek Házában hetente tartott diszkóba is, ott megismerkedett a lánnyal, akibe fülig szerelmes lett, és viceversa. Ami nem lett volna gond, csakhogy a lány apja éppen az Ezredes volt, a klub elnöke. Egy alkalommal a váratlanul hazatért apa együtt találta lányával a fiút. Azonnal kitört a botrány: Csula alig úszta meg ép bőrrel.
– Takarodj, te mocskos cigány; ha még egyszer a szemem elé kerülsz, eltöröm a derekadat! – kiabálta utána az ablakból az Ezredes.
A másnapi edzés előtt a megriadt fiút a mester magához hívatta, és így szólt hozzá:
– Nem tudom, mit vétettél, mit követhettél el a lányával, de az Ezredes nagyon dühös, kiadta az utasítást, hogy közöljem veled, mától nincs helyed a klubnál – jelentette be zavartan.
– Akkor ennyi volt, többé nem focizhatok? – kérdezte kétségbeesetten, könnyeivel küszködve Csula.
Még sokáig beszélgettek, a mester minden eszközzel próbált lelket önteni a megalázott, a kirekesztettség-érzés miatt elkeseredett fiúba. A mestert meghatotta, hogy a srác első reakcióként azért aggódott, hogy esetleg nem engedik tovább sportolni. Ez a legény nagyon szerethet focizni – gondolta elismerésképpen, ezért már abban a pillanatban eldöntötte, szól az érdekében, hogy a sportiskola csapatában folytathassa.
Csula átigazolt, de többé már nem volt a régi. Az új környezetbe nem sikerült beilleszkednie, fegyelmi vétségei miatt rendre mellőzték. Az ifjúságiból „kiöregedve” a felnőttek között folytatta, de a megyei szintnél többre nem vitte.
Egyszer csak híre kelt, hogy a víkendtelep egyik szórakozóhelyén összefutott az egykori Ezredessel, akire ifjúkori afférjuk után meglehetősen neheztelt, s hangos szóváltás után, jól helybenhagyta. A történet perrel folytatódott, Csulát súlyos testi sértés miatt másfél évre
lecsukták.

Akkor fejezte be végleg valaha ígéretesnek indult labdarúgó karrierjét.

Forrás: A montevideói lány. Várdi Lázár feljegyzései. Bookman, Marosvásárhely, 2021.