Dinók Zoltán: Lajos gyászol
Lajos késő estig játszott. Gitáros volt. Most azonban olyan másnapos, hogy arra még szavak sincsenek. Reggel nyolc óra. Szilvia a felesége a konyhában mosogatott. Lajos kisétált a konyhába. Alig bírta magát vonszolni.
– Csinálok neked rántottát! – mondta Szilvia.
– Köszönöm. De azt hiszem, még egy nagyot alszom.
– Rád fér.
Szilvia a rántottát pillanatok alatt összeütötte. Lajos bevágott egy nagy adagot. Majd visszafeküdt. Egy tablettát is bevett. Majd amikor kialudta magát, kezébe vette a gitárt s gyakorolgatott. Hirtelen cseng a mobilja. Felveszi. Szomorú híreket hall. Majd kikapcsolja. Szilvia megkérdezte:
– Ki volt az?
– Feri meghalt. Leállt a szíve.
– Az akivel együtt játszottál?
– Igen.
– És? Most mi lesz?
– Elmegyek a temetésre.
– Őszinte részvétem.
Majd Szilvia tette a dolgát. Lajos lement a garázsba. Bekapcsolta az erősítőt. Majd egy tíz percig így játszott. Utána kikapcsolta. Elővett régi fotókat. Meghatódott. Feri húsz éve barátja volt. Most azonban már talán felülről látja őt… Mikor a zenélést befejezte, beugrott a sarki ivóba. Részegre itta magát. Majd hazament. Szilvia mérges volt urára. Tudta, hogy nagy a gyász a szívében, de ennyire nem kellett volna részegnek lennie… Lajos most ismét másnapos lett. Lajos, mikor felkelt, egy nagyot okádott is a WC-ben. Szilviában kezdett felmenni a pumpa.
– Igyál még egy kicsit! – mondta gúnyosan.
Lajos aztán magához tért. Már sokkal jobban volt. Mikor végleg felkelt, unatkozott. Most nem kellett sehol játszania. Voltak ilyen napok. Rejtvényt fejtett. Szilvia szabadságon volt. Ő a postán dolgozott.
– Besegíthetnél a házi munkába! – mondta az asszony Lajosnak.
– Ami a te feladatod, az a tied!
– Na ne mondd… A tied csak a gitározás?
– Igen!
– Na én nem vitázom többet!
S mosott tovább. De Lajos a rejtvényfejtést sem bírta sokáig, inkább lement a garázsába. Szép dalokat játszott.
Aztán jött a temetés ideje. Lajos szépen beöltözött. Zenész haverjaival végig hallgatta a pap megható beszédjét, amelyen szinte mindenki zokogott. A szertartás után Lajos beült néhány haverjával az ivóba.
– Isten nyugosztalja ezt a zenészt! – mondta Karcsi.
– Az egyik legjobb barátom volt! – mondta Lajos.
– Nagyon jó dobos volt! – mondta Zoli.
– És igazi emberi jellem! Soha senkit meg nem bántott! – mondta Karcsi.
– Igen, szerény, csendes ember volt! – mondta Lajos.
– Igyunk rá! – emelte poharát Zoli.
Majd még beszélgettek Feri nagyszerű emberi mivoltáról, aztán elbúcsúztak. Fásultan tért haza Lajos. Szilvia megpróbálta vigasztalni.
– Ne emészd magad! Isten így akarta. Biztos a mennyekben van már…
– Hagyj ezzel. Dehogy van…
– Nem hiszel benne?
Lajos hallgatott.
– Abban hiszek, hogy egy húsz évet még élhetett volna…
Szilvia erre fanyar arcot vágott. Nem tudott mit mondani…
– Na látod? Igazságtalan az Isten…
Szilvia hallgatott most. Majd Lajos lement a garázsba s az erősítőt rákapcsolta a gitárra. Olyan hangosan szólt, hogy az egyik lakó lement s megkérdezte:
– Mit művel maga?
– Csak kanyarítottam egy gitárszólót! – mondta Lajos ingerülten.
Majd Zsófi néni magára hagyta. Lajos meg elsírta magát.
Pusztai Péter rajza
2021. június 22. 09:50
Jaj!
:-)