(apámnak)

Az éjjel közelebb jöttél,
mint szoktál,
csilló szárny, suhanó
lebbenés voltál
s a hangod távoli ismerős,
új súllyal, fénytörő
prizmával viselős.

Tűnt, hogy járod a kertet,
árnyad siklott
a terhes almafák alatt,
s a hó tompán zuhant,
becsapódott mint ököl
a sápadt arcokba.

Csak kutyád neszelt fel,
rád ismert s hangtalan követett,
nedves orrát fúrta nyomodba:
hol jártál ?
Földszagod van,
mint a bujdokló vakondoknak.

Forrás: Székelyföld XXV.évf. 6. sz)