Tavaly ilyenkor még úszhattam
hetente egyszer- kétszer
egy illatos medencében-
ó, boldog idők, szabad lárma !
az a zöld surranás a testem körül,
hajamon, bőrömön gyöngyöző forró pára
és a sok zagyva pletyka,
steril struccpolitika, gyakran
csak egyszer látott emberekkel.

Akkor még nagy havat
tapostunk a Cenk alatt,
pirultan narancsfényű,
meleg sarokban ittunk
ylang ylang-teát
és rózsaszín kötényes lányok suhantak
tova, tálcájukat magasra tartva.

Most jó, ha járhatok néha embernyomon,
hátak, nyakak görbéjét láthatom
a szabályos kétméternyi sávon,
ha plázák háttérzajában felsivít egy kisgyerek,
összekoccan véletlen két fémkosár
és valódi emberszóval
árcsökkentést reklámoz
valaki a hangszóróban.

Ma szobacsendnek beszélek,
(lényegében egyezkedem magammal),
hány percet biciklizzek ébredéstől estig
és mennyivel csökkenjen a napi kenyéradag,
hogy –isten kegyelméből- ehessek hóvégig.

(Forrás: Székelyföld. XXV.évf. 6.sz.)