Kellér Andor: PESTI SVÉD

Az üzletember külsejű, kemény arcvonású, lágy pillantású férfi óriási karimájú szalmakalapjában ott ácsorgott ezen a nyáron is a víz partján, Tihanyban. Időnként gyerekek állták körül, s rázendítettek a bácsi valamelyik dalára, – a mamák, meg a nagymamák biztatták őket: énekeljék el a nagykalapos szerzeményeit. A férfi, Lajtai Lajos, a zeneszerző, ilyenkor meghatottságát rejtegetve bólintott és továbbállt. Ha valaki kedveskedve firtatta: „Mit szól, Lajtai úr? A srácok is ismerik a maga régi dalait. Örül neki?” Így felelt: „Mi az, hogy.. .” Mert kevés beszédű ember, ez a szavajárása, és bölcsen tudja, hogy az oktalan kérdezősködésre ez a háromszavas felelet teljesen elég.
Huszonöt év óta él Stockholmban, öreg svéd ez a Népszínház utcai származék. Az idén csaknem egyidőben kapott svéd és magyar kitüntetést. Az utóbbi átadása látható volt a svéd televízióban. 1954 óta évenként kétszer látogat el Budapestre, az esztendő egyharmadát itthon tölti. Mindig a Szigeten lakik, de ne gondoljuk, hogy ott üldögél az árnyas platánok alatt. Aligha leshette volna meg valaki merengő sétáin, meglopva magányos pillanatait; merem állítani, az utóbbi években gyalogszerrel kivételesen sem tette meg az utat kedvelt Margitszigetén, a szállodától a hídig. Szerencséjére, éppen a hoteltől indul a 26-os autóbusz az áhított végcélig: a Szent István körút és Honvéd utca sarkáig. Ott a vándor pillanatig tűnődik, s arccal a Körútnak, vagy jobbra tart a Berlin kávézója felé, vagy balra indul, a Luxor irányába. E helyeken a langyos fürdő pihentető-bizsergető gyönyörét érzi.
Dermesztő, milyen régen ismerem őt: szőke korából, amikor sétabottal járt, szivarozott, alsózott, de hol van már a szőke haj, a sétabot, a szivar és az alsós? .. Szokásai elmerültek a kegyetlen időben, csak a raccsolása a régi. Már húszévesen is öreges, és megfontolt viselkedéséről volt nevezetes; az a fajta ember, aki ifjú korában sem tévedezett el a szenvedély és szertelenség útjain. Huszonkét éves korában komponálta a Jöjj vissza csókos, ifjú nyár című szerzeményét – vajon melyik ifjú nyárra gondolhatott akkoriban az emlékező fiatalember. Budapest valamennyi kerületéről írt dalt a Régi nyár, az Okos mama, a Katinka és a Három tavasz szerzője. Operettjeit tizenhét országban játszották.
A világot járt ember most csak akkor boldog, ha itthon lehet. Legutóbb a svéd szerzők elnöke megkérdezte tőle, miért tölt annyi időt Budapesten, hiszen Stockholm szívébe fogadta őt? Kérdéssel felelt: „Ha önnek a világ legszebb pontján kellene eltöltenie öt esztendőt, vágyna haza?” A válasz így hangzott: „Igen”.
Az egykor aggályos és bíráló természetű ember Magyarországtól mindenestől el van ragadtatva. Az idén Tihanyban sokat és jogosan kritizálták a hirtelen felhúzott hotelt (a harmadik emeleten és feljebb nem folyt a víz), az éttermet, ahol nagy késéssel szolgáltak ki a javarészben műkedvelő pincérek. Lajtai öt nyelven tartott védőbeszédet; neki minden tetszett. Amikor Gösta Ekmannal látta a Hamletet Stockholmban, megjegyezte: „Azért Beregi Oszkár jobb volt.” Évenként sok svéd jött el Budapestre sugárzó előadásainak hatására, az idén az ő kedvéért töltött Budapesten néhány napot Gustav Wally, a világhírű színházi producer és Tjerneld, az ismert író. Budapesti útjaira mindig lekiismeretesen készül fel, így például kivetődő magyaroktól megtudja az új argoszavakat, nehogy itthon porosnak, elavultnak érezzék beszédét. Így hát ismeri az oltárt, atomi és egyéb kifejezéseket. Nyáron mindig hazatér vele felesége is, aki egykor Bea Zoltana néven híres táncosnő volt, most odakünn balettiskolája van háromszáz növendékkel. Lajos repülőn érkezik, Bea vonaton, mert rengeteg cuccot hoz; harminchét barátnőjét lepi meg ajándékkal.
Így hát Lajtai Pesten svédeket, Stockholmban magyarokat kalauzol. Itt a Dagens Nyhetert kapja, ott a magyar lapokat. Nálunk minden délben vallásosan – hízás ellen – kaszinótojást ebédel, de ha meghívják házikosztra, gyönyörrel adja fel ellenállását, és két tányér székelygulyás után is körülnéz: mi van még? – görögdinnye-vágyakkal gyomornedveiben. Az ő világa végzetesen az idevalósi, ahol ingujjra vetkőzhet a kávéházban, mindig nadrágtartóval, amely darabot Stockholmban senki nem hordja nyáron, csak ő, és egy Weisz nevű svéd. Itthon találkozik a kávéházi teraszon egykori tanárával, a 82 éves Elekes Istvánnal és a régi barátokkal, ifjú éveinek megmaradt szemtanúival. Eltökélten nem jár a Riviérára, az Alpesekbe vagy a Pireneusokba, minden szabad idejében hozzánk ruccan át, soha máshova. A jövő héten utazik vissza; ott éjfélkor meghallgatja a budapesti híreket, majd falnak fordul, s elalszik; magyarul álmodik.

1963 augusztus

Forrás: Kellér Andor – Déli posta. Gondolat, 1964