Egy miniszteri látogatás bizony nem semmi, vidéki oktatási intézmény életében aztán végképp nem. Ilyen rendkívülinek nevezhető esemény rendszerint lázba hozza a vendéglátókat, ha pedig az oktatás szolgáját külföldi vendégek is elkísérik útjára, akkor hatványozott az izgalom.
Az eset valamikor a hetvenes évek közepe táján történt. A város egyik legjobb középiskolájába várták az akkori oktatási minisztert, aki egy amerikai pedagógus-csoportot kalauzolt az ország néhány hasonló intézményébe. – Képzelhetitek, mekkora volt a készülődés – mesélte –, napokkal előtte az iskolaigazgató, az aligazgató és a párttitkár kíséretében körbejárta az osztályokat, ellenőrizte a fiúk hajviseletét. Akinek túl hosszúnak találta a sörényét, azt borbélyhoz küldte, a lányok ruhájának hossza sem kerülte el figyelmét, nem lehetett térd fölött két ujjnál rövidebb, megfenyegette a tanulókat, hogy azon a bizonyos napon senki ne próbáljon hiányos egyenruhában az iskolába merészkedni. A fiúk ne feledjék a nyakkendőt, a lányok a hajpántot, s mindkét nembéliek a karszámot – adta ki az ukázt a direktor.
Osztályukban éppen a fizika órát zavarták meg a főnökök, mesélte. A tantárgyat a tanulók körében népszerű T. A. tanította, aki szokásához híven, fel-alá sétált az osztályban, míg egy adott pillanatban, ártatlan mosollyal az arcán, a következő kérdéssel fordult a párttitkárhoz: valóban kötelező a középiskolában a nyakkendő viselése? Az igen válaszra végignézett magán – világoskék kötött inget viselt, amihez nehezen illett volna a nyakkendő, fölötte fordítottbőr-zakót. Öltözete nem hasonlított ahhoz, amit az akkori tanárok viseltek. Valahogy egész lénye kilógott a levitézlett pártaktivistákból, kicsapott tanfelügyelőkből, törtető senkikből összeállt tanári karból. Erősen nonkonformistának tűnt akkoriban, pedig csak emberi volt. Kedvelték is ezért a tanítványai.
Aztán sor került a látogatásra is. Előzőleg az említett iskolai vezetők újra körbejárták az osztályokat, elmondták: tudják, hogy sokan tűrhetően beszélnek angolul, de ha a külföldi vendégek közül valaki kérdéssel fordulna hozzájuk, feleljenek csak nyugodtan románul, hisz könnyen előfordul, hogy az izgalom miatt nem találják majd a megfelelő szavakat, egyébként tolmács is lesz a vendégek kíséretében. „Hadd dolgozzon meg a pénzéért” – próbálta könnyedre venni a figurát az iskolaigazgató.
Hogy mit s mennyit tolmácsolt az illető, nem tudni, de tény: a vendégek megérkezése előtt lezárták a főlépcsőre vezető összes folyosó ajtaját, hogy az eléjük vezetetteken kívül senki mással ne találkozhassanak.

Forrás: Szentgyörgyi László: A montevideói lány. 2020. Marosvásárhely, Bookman kiadó.