„Mert hallatszott, ahogy supákolja” – mondta egy szomszéd tegnap este, és bár a kontextus szomorú volt, ettől a kifejezéstől felvidultam. Megértettem, miért lett olyan boldog az egyik osztálytársam, amikor a másik azt mondta neki, „puccpaszta”. És azt hiszem, ez a jó a nyelvben: hogy folyton lubickolhat az ember. Elmennek szavak, aztán egyszercsak visszajönnek, és velük egy világ érkezik ismét. Sperhakni, libling, bulándra, vájling – ezeket a szavakat már nem hallom, mindennek olyan modern neve lett. De hát az is jó, egészen boldog tudok lenni attól is, hogy valaki betankcsapdázik. Vagy mennyire megörültem, amikor egy pincérlány felkiáltott: „Haljon meg mindenki, s a férfiak kétszer!” Nyelvem együtt dobogott a szakításával és a csalódottságával, elvégre mindannyian azt hisszük, hogy örökké szeretünk és mindhalálig szeretni fognak. Vagy amikor a sofőr azt mondta a buszon, „csavarom a perecet”. Muszáj valahogy legyőzni a mindennapok malmát, valahogy felülkerekedni rajta. A nyelv csodálatosan működik, sokkal többet tud a világról, mint mi, akár örömünkben, akár elkeseredésünkben. Illetve tőle tudjuk, az ő révén, általa. Talán ezért is bosszankodom egyes nyelvművelő gesztusokon. Az én fülemet is megkarcolja, hogy minden magyar szinkronban „oda” kell adni az akármit, holott „ide” kellene, hiszen ez szegényedés, és a múltkor jót röhögtem egyik barátom gyűjtésén, akinek a boltban azt mondta az eladó: „elmegyek egészen hátráig, és megnézem.” Aki azonban konokul és fantáziátlanul műveli ezt, az oda jut, ahová a tanító a Puszták népében, aki gúnyt űz a kis Illyésből, mert az „áff”-nak mondja az eff betűt. A nyelvet nemcsak a tudatos réteg használja és használhatja, hanem mindenki, mert mindenki berendezi magának a világot. Magamtól megkívánom, hogy bérletet mondjak, munkanélküli segélyt, költséget, megkívánom, bár szelídebben, a környezetemtől is; ugyanakkor az én gyerekkoromat sokkal inkább képviseli a korner, a passz, az adminisztráció, mint a szöglet, az átadás, a költség. Amikor ez eszembe jut, kissé elszégyellem magam, bár továbbra is vannak elképzeléseim. Ne supákoljuk tehát azokat, akik vétenek egyfajta norma ellen, mert a végén még joggal mondják nekünk, hogy puccpaszta.

Forrás: szerző FB-oldala

1. Skandikamera:
   2021. június 27. 04:50

   Azokat se dángáljuk el, akik puccpaszta helyett sipircet vagy éppenséggel alo marsot mondanak

   ”Tudom, hová futsz te strucc/Meister-féle Puccért futsz.”

   :-)

2. Bartha György:
   2021. június 27. 07:37

   Már több boltban keresett valamilyen árut, és amikor egy vásári standon az elárusítónő szó nélkül elébe rakta a kért portékát, hírtelen kapott utána, összeért a kezük, úgyhogy a csaj így kért tőle elnézést: „bocsánat, hogy összenyúltunk!”
   Bocsánat, hogy a fenti téma ürügyén „összenyúltunk”, kedves Demény Úr!

3. Demeter Maria:
   2021. június 27. 07:49

   ” Elmennek szavak ,aztán egyszercsak visszajönnek, és velük egy világ érkezik ismét „.
   Így ” összenyúlnak ” a generációk.