Petrozsényi Nagy Pál: Virágot a virágnak
Éppen az aznapi tv-műsort tanulmányozta, amikor felbukkant tárcáján a Gmail értesítése. Mátyás Mátyás. Vajon ki lehet ez az érdekes nevű cimbora? Kinézett az ablakon. A nap lassan süllyedt le a szemközti négyemeletes ház mögött. Micsoda unalmas kínálat! Úgy tűnik, ma sem igen fog tévézni, és megint csak holmi könyvvel vagy magazinnal kell beérnie, annál is inkább, mert a mára tervezett bridzsparti is elmarad. Hanem ezt az e-mailt azért még átböngészi.
Kedves Virágh Úr!
Nevem Mátyás Mátyás. Gréta férje vagyok, és ezzel, remélem, mindent megmondtam. Őszintén szólva nehezen határoztam el magam az írásra. De hát mit tegyek, valahogy csak tudtára kell adnom magának, mennyi bajt, keserűséget okozott, és okoz ma is folyamatosan énnekem. Igaz, ezt közölhettem volna szóban is mint férfi a férfival, de, magam sem értem, miért, ehhez semmi ingerenciám. Mivel nem szeretnék sem panaszkodni, sem fenyegetőzni, ezért csak szimplán megkérem, szálljon le, művész úr, a nejemről. Ugye, megteszi? Maga olyan cool pasi, emellett híres és vastag is, aki bármely csajt megkaphat, akit csak megkíván, miért ragaszkodna hát pont az enyémhez?
Tisztelettel.
Mátyás Mátyás
A férfi bosszankodva kattintott a törlőikonra, és kikapcsolta a számítógépét. Fura hapsi ez a jégtörő. Bizonyára összetéveszti valakivel, vagy, ami még rosszabb, valami általa ismeretlen ok miatt ki akarja csinálni. Ja, újabban ez a divat. Nem bírod a haverod, főnököd? Ott az e-mail, Facebook meg effélék. Majd azokkal kitekerem a nyakukat. Csak az a kérdés, miért az övét is, amikor sejtelme sincs, ki ez a Mátyás és b. neje – gondolkozott el hosszasan, de csak nem jött rá, miféle kapcsolat fűzheti hozzájuk.
A következő nap újabb levél fogadta.
Tisztelt Művész Úr!
Nem méltóztatott válaszolni az emilre, bár világosan tudattam, mennyi bajt, keserűséget okozott, és okoz ma is azzal, hogy nem száll le Grétiről. Stop! Várna még egy picurkát, mielőtt kitörli, vagy letiltja minden levelem? Én… Nem is tudom, hogy valljam be, mennyi mindent várok magától, és ha maga most cserbenhagy, abból még az eddiginél is nagy baj lehet. Ne ijedjen meg, nem magának, de azt nyilván nem veszi a szívére, hogy bárki is szerencsétlenül járjon ön miatt.
Tisztelettel
Mátyás Mátyás
Jár az agyad, öregem! De ha azt hiszed, velem kitolhatsz, biztosítalak, tévedtél – készült végleg kitörölni Mátyás nevét a címtárból, aztán mást gondolt. Ki tudja, hátha tényleg, bajban van, amiről, ha nem is ő tehet, de valamiképp mégis csak kapcsolatban lehet vele is – ébredt fel az érdeklődése hirtelen. No, majd holnap kiderül. Annyira azért nem fontos, hogy elkezdjen most itt pötyögni.
Kiderült, illetve… nem egészen:
Kedves Uram!
Már megint szemezett a Grétivel. Ezt a pimaszságot! Ott ülök mellette, csöndben hallgatom, ahogy muzsikálnak, de mintha nem is léteznék. Még integet is a húsinak. Mégis mit képzel, meddig bírom én ezt cérnával? Vagy maradjak otthon, és tiltsam el Grétát is attól az átkozott diszkótól? Abszurdum! A feleségem szabad, modern nő, és odajár, ahova akar, ugyebár. Erre egy, és csakis egy megoldás létezik, ha nem lenne magára többé kíváncsi. Oké, hát ne legyen, vagyis léptesse le, drága művész úr, amiért leperkálnék magának úgy 20000 forintot, vagy akár többet is. Istenem, mit nem teszünk meg azért, akit szeretünk.
Tisztelettel várom a válaszát.
Mátyás
Ui. Köszönöm, hogy átengedte leveleimet a villámposta szűrőjén.
Virágh Menyhért fejcsóválva válaszolt az e-mailre.
Tisztelt Uram!
Igen, átengedtem. Egyelőre. Ettől függetlenül befejezhetné ezt az értelmetlen levelezést, tudniillik nem is ismerem, hasonlóképp a tisztelt nejét sem, akivel állítólag megint szemeztem. Világos? Ezért nem értem ezzel kapcsolatos gondjait, úgyhogy, ezúttal én kérem, szálljon le maga rólam, barátom.
Virágh Menyhért
Megkapta ám a választ erre is, méghozzá aznap este tíz körül.
Na, ne csináljon hülyét egy szegény könyvkötőből! Még hogy nem ismer bennünket! Akkor kinek kacsingat dobolás közben, művész úr?Amúgy hol tartanak? Csak a kacsingatásnál, vagy már le is feküdtek egymással? Mondja, kevesli a 20000-et? De hát megírtam: többet is kérhet, csak hagyja már békén Grétácskát.
Szent Habakuk, hát nem érti? Fogalmam sincs, kik maguk, és ne hívjon, kérem, művésznek, mert botfülű lévén, nemcsak dobolni, de még énekelni sem tudok. Na, most megnyugodott, és elhiszi, hogy összetéveszt valakivel, merthogy összetéveszt, az tutifix? Nyugodalmas jó éjszakát, a pénzét meg, ha már mindenképp adakozni szeretne, adja oda egy szerencsétlen migránsnak – pötyögtette alá a nevét Virágh úr, és lefeküdt.
Másnap elromlott a Pc-je, és be kellett vinnie a szervizbe. Mire újból monitor elé ülhetett, legalább húsz e-mail várt reá. Ezek zöme természetesen a könyvkötőtől származott, melyekből különösen az utolsó vágta mellbe az állítólagos nőcsábászt.
Látom, nem értettünk meg egymást. Nem baj, tudok én másképp is csevegni, és ha eddig én rimánkodtam neked, ezentúl te imádkozol azért, hogy mentsen meg isten a veréstől. Hátha attól észre térsz, és megtanulod végre, hol a helyed, kis mocsok.
Most bánta csak igazán, amiért levélváltásba keveredett ezzel az örülttel. Még szerencse, hogy nem adott neki alkalmat sem chatelni, sem skypolni. A következő napokban, ami biztos, biztos, előbb alaposan körülnézett, mielőtt kiszállt volna valahol a kocsiból. Legjobb lenne egy biztonsági őrféle, aki minden lépésére vigyázna. Vagy egyszerűen jelentse fel a zsaruknál? Ja, csakhogy az egyikhez pénzre, a másikhoz meg komolyabb indokra volna szüksége, mert mi az egy verés, amikor másodpercenként ölnek meg a világban valakit.
Eltelt néhány nap. A pasas nem jelentkezett. Sem az utcán, sem e-mailben, sem Virágh úr Facebookján. Feladta volna? Talán utánanézhetne a Gmailen, ugyanis a címét, miért, miért nem, valahogy még mindig nem törölte ki a címtárból.
Kedves Barátom!
Volna szíves elárulná, mit tervez? Szerintem jobb lenne, ha feladná, mielőtt a rendőrséghez fordulnék.
Virágh Menyhért
Elküldte az e-mailt, és lélekszorongva leste Mátyás Mátyás válaszát. Az továbbra is hallgatott, amivel persze még jobban összezavarta Virág urat, aki ismét azon kezdett rágódni, hogy mégiscsak valamiféle (h)idegháború folyik ellene. A jelek szerint valahol valakinek nagyon a tyúkszemére hághatott – vette sorba magában valamennyi ismerősét, barátját, ám sehogy sem bírt rájönni, ki haragudhat rá ilyen veszettül. Utoljára úgy döntött, randira hívja a könyvkötőt. Amennyiben eljön, csakugyan összetévesztik egy dobossal, ellenkező esetben 101%, hogy idegileg akarják kinyírni. És ez nyilván sikerül is az ipsének, mert már aludni sem tud nyugodtan, a legkisebb zajra is felriad, egyszóval épp itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba. Hogy ez eddig miért nem jutott eszébe? Nos, eszébe jutott, bele is vágott néhányszor, aztán mégsem lett semmi az egészből. Viszont ezúttal türelme végpontjához érkezett.
Uram!
Valahogy az az érzésem, még mindig agyon akar verni engem Mátyás úr. Oké, állok elébe, de ha azt hiszi, betojtam, biztosíthatom, most is félre tetszett trafálni. Mindazonáltal el tudok képzelni ennél kulturáltabb megoldást, nevezetesen, ha összejöhetnénk holnap este nyolckor az I love you lokálban. Itt aztán csípőből tisztázhatjuk a dolgokat, s talán maga is belátja, milyen igazságtalanul vádaskodott mostanig.
Üdv
V. M.
Bezzeg most nem kellett napokig várnia. Alig küldte el a levelet, öt perc múlva már rá is csöngetett a Gmail.
Jól van, kis mocsok, várlak holnap este 8-kor a Rigó Jancsi utcában.
A férfi alig hitt a szemének. Tehát eljön, más szóval mégsem idegileg akarja kinyírni. Az ám, de miért éppen a város szélén található Rigó utcát választja a sokkal komfortosabb bár helyett? – kereste ki a megjelölt utcát a térképen. Mindegy, ez sem rossz hely ahhoz, hogy meggyőzze a krapeket, milyen dobost kell neki mindenképp megverni. Hopp, ez az: megverni! – döbbent belé a felismerés. Hát ezért csalná őt ilyen néptelen utcába! Most mit tegyen? Menjen, vagy maradjon? Ha elmegy, úgy elrakják, hogy akár hetekig nyomhatja az ágyat a kórházban, föltéve, hogy egyáltalán túléli. Ha marad, legfeljebb időt nyer, eltángálni azonban mégis csak eltángálják egy szép napon. Kerek tíz percig latolgatott, töprengett. Hiába, azért meg kell ám az ilyesmit gondolni. Lehet, hogy másodpercenként ölnek meg valakit a világban, de neki még az orra, fogai is fontosak. Végül így válaszolt.
Amit mondtam, megmondtam: hajlandó vagyok találkozni magával, de csak az I love you night-clubban. Ha eljön, jó, ha nem, az sem baj, de akkor sosem tudja meg, mi az igazság ebben a sztoriban. Mellesleg megkérném, ne tegezzen, rendben, és lehetőleg kis mocsoknak se szólítson! Köszönöm.
Ezután ő várakozott tíz percig, de megérte: másnap este 8-kor találkoztak a night-clubban. Alig foglalt helyet, felbukkant Mátyás is, odalépett az asztalhoz, és bemutatkozott Menyhértnek.
– Mátyás Mátyás, Gréta férje, szolgálatára.
– Virág Menyhért. Foglaljon helyet, Mátyás úr!
Hallgattak. Micsoda snassz alak – mérte végig Virág úr a farmernadrágos könyvkötőt. De hát mit várjon az ember egy disznópatkánytól.
– Nos, rám ismer? Tényleg én vagyok az a „kis mocsok”, aki a feleségével szemezget?
– Maga bizony szőröstől-bőröstől.
– De hisz ez abszurdum! Nézzen meg jobban, könyörgöm!
– Miért? Láttam én magát annyiszor, hogy sötétben is felismerném.
– Oké, hagyjuk! Ha az a heppje, bocs, elképzelése, hogy nem először látott már, ráadásul elcsavartam kedves neje fejét is, rendben, legyen magának igaza. Viszont mit szólna ahhoz, ha utoljára bátorkodtam tenni ilyesmit? Magyarán: rá se nézek többé, szakítunk, vagy ahogy maguk mondanák, dobom a b. nejét.
– Komolyan? – ugrott fel a fiatalember.
– Itt a kezem, nem disznóláb.
Kezet fogtak.
– Visszavonom a kis mocskot, maga… maga igazi úriember!
– Akkor nem akar többé bántani?
– Isten őrizz! Egy ilyen gáláns dzsentlement? – csipkedte meg az arcát kedvesen. – Milyen finom bőre van! És a szeme… Becsszavamra még sosem láttam férfiban ilyen gyönyörű kék szemet. Lassan kezdem pedzeni, miért zúgott Gréta magába. Csak ezt a kőkorszaki nyakkendőt ne kötötte volna a nyakába. Amúgy hány éves?
– Harminckettő.
– Tudja-e, hogy maga fantasztikusan jól dobol?
– Már megint kezdi!
– Hú, nem jó! – fancsalodott el váratlanul. – Lehet, hogy maga lemond a nejemről, de ahogy Grétát ismerem, nem mond le ő magáról, úgyhogy találjon ki más, ennél hatásosabb metódust!
– Még hatásosabbat? De hát mi lenne annál hatásosabb, mint hogy szakítsunk?
– Például… – ráncolta össze Mátyás a homlokát, ami nála a legmélyebb fejtörés jele volt. – Például az, ha dobbantana is egy füstre.
– A lokálból?
– A városból.
– Kösz, megnyugtatott. Már azt hittem, az országból.
– Nem is rossz éca. Legalábbis elméletileg – tette hozzá bizonytalanul. – Megtenné a kedvemért?
– És ha nem? Akkor mégis eltángál?
– Maga mit gondol?
– Oké! Még megfontolom – roskadt magába Virág úr.
– Tessék, csak nyugodtan, én ráérek – ült vissza helyére a felnyírt hajú fiatalúr. – Pincér! Hozzon nekünk… Maga mit iszik?
– Egy Camparyt.
– Két Camparyt, legyen szíves!
– Ne haragudjon, amiért megkérdem, de az meg sem fordult a fejében, hogy ráparancsoljon Grétára, szálljon szépen le rólam, vagy egyszerűen dobja maga a kicsikét? Utóvégre kettőjük közül maga hordja a nadrágot. Mi az, rosszul van? – tűnt fel a férfinak Mátyás nyugtalansága. – Olyan piros lett, mint a szegedi paprika.
– Ott, ott! Forduljon hátra, és nézzen a zenekar felé! Látja ott az asztalnál azt a kék szemű, szemüveges szépfiút?
– Uramatyám, de hisz ez pont olyan, mint én vagyok.
– Ugye? Én is úgy nézem. És tudja, kivel bájcseveg?
– Kivel?
– A feleségemmel, Virág úr.
– Ezt a véletlent! – csóválta meg a fejét ámultan. – El se hinném, ha nem látnám.
– Hja, így jár az, aki nem hisz senkinek.
– Miért, maga számított rá? És mi az, hogy nem hisz senkinek? Tudtommal végig maga nem hitt nekem, rockerkém.
– Jaj, ne bonyolítsuk, ne bonyolítsuk, így sem igen vágom még, hogy a mennykőbe látom magát két példányban is egyszerre. No, megállj, te kisdobos! – torzult el Mátyás arca lassanként. – Most helyben kiverem a fogaidat. Plusz a Grétáét – pattant fel hevesen.
Annál nyugodtabbá vált Virág úr, amiért mégiscsak sikerült megszabadulnia egy őrülttől. Csupán ezt a hasonlóságot nem sikerült egyelőre neki sem feldolgoznia magában.
– Nagyon helyes. Látja, így beszél egy igazi férfi, Mátyás úr. De mondja, megéri ez a felhajtás egy ilyen tyúk miatt?
– Lehet, hogy igaza van, csak hát a becsület… Eh, egye fene, érdekelnek is engem az asszonyok! – intett magához egy virágárust a hoppon maradt fiatalúr. – Virágot a virágnak – nyújtott át Menyhértnek egy tűzpiros tulipánt, és kezet csókolt a férfinak.
Pusztai Péter rajza
2021. július 3. 07:37
Ajaj, milyen kacskaringósan bonyolítod a bonyodalmat ! De a végén mégis csak beletrafáltál a legégetőbb aktualitásba….Igazán élvezetes olvasmány.
2021. július 4. 06:28
Nemcsak az egyenes út vezet a célpontba. Egyébként köszönöm, hogy olvastál.