Facebook-monográfia Ady Endréről

Ady nem alkuszik * A szerelem különben az egyik nagy topic, melyben Ady újat hoz a magyar lírában. A visszafogott, udvarias szerelmi jelenetek után -„Egyik kezemben édes szendergőm / Szelídeden hullámzó kebele”, ez Petőfinél szinte botlás! – az ő szerelme testi, érzéki, furakodó, mint a híres fényképen a tekintete, mely a Lédáéba hatol. „Vegyetek ki egy szobát!” – mondaná az ember, ha nem tudná, hogy kivettek nem is egyet, és hogy Léda nem is volt más, mint alibi Diósy Ödön számára, aki a görög szerelmet dédelgette. Ady nem volt prűd, de Léda sem lehetett az – egy nagypolgár nem is lehet -, és mindazt a prűd-ellenességet, azt a provokatív szellemet, amely egész lényére jellemző volt, a verseibe spriccelte.
A századelő egyébként a szerelmi provokációk nagy évada volt. Oscar Wilde melegségét (akkor nem így nevezték) börtönnel szankcionálta egy olyan kor, mely visszatérni látszik. Több meleg tanulhatna tőle, legalább abban, hogy nem éppen azokért rajong, akik a megsemmisítésére törnek. Párizs, ahová Léda Adyt vitte szeretni, mindenképpen felszabadultabb közeg volt, mint Magyarország – akár Pesten, akár Váradon, hogy Debrecenről vagy más városokról ne keseregjünk: pont olyan hely, amilyenre annak az embernek, akit Ady Endrének hívtak, életbevágó szüksége lehetett. Itt már megélték az Olympia 1865-ös botrányát, Manet képén már elájultak, akiknek ez a kedvenc foglalatossága, ha művészetet látnak.
A szerelmi költészet provokációja nálunk Adyval esett meg. A Héja-nász az avaron vagy Az én menyasszonyom rettentő indignációt vontak maguk után egy olyan irodalmi közegben, melyben addig bokrok reszkettek és égő pipák gyulladtak meg. Adynak különben példaképe volt Petőfi, egyik nagyszerű esszéje címe: Petőfi nem alkuszik, csak hát Petőfi sem akarta volna, hogy őt, az egykori rombolót bálványozzák azok, akik már őt sem értették.