Disznóság.

Forró nyári napon a szundikáló földbirtokos orrára egy légy száll s ott elkezd sétálgatni.
A földbirtokos kézlegyintéssel elűzi, de a szemtelen állatka megint csak visszarepül.
Erre a földbirtokos dühösen kiált fel:
– Mégis csak disznóság! Kétezer holdas birtokom van, s a szemtelen légy nem talál rajta magának más helyet, mint éppen az én orromat!

Ez a tekintély.

Zágrábban, a kedves horvát testvérek fővárosában történt.
Egyik előkelő vendéglőben magyar cigányok muzsikáltak. A terem zsúfolásig telve volt mulatozó horvátokkal; csak az egyik asztalnál ült két magyar ember: egy huszárhadnagy és egy bácskai földbirtokos, a kit valami ügyesbajos dolog hozott ide.
A cigányok, nyilván hogy a két honfitársnak kedveskedjenek, a Rákóczy-indulóra gyujtottak. No, lett erre felzúdulás, lárma, pisszegés. Majd megverték a szegény cigányokat.
A legéktelenebb zaj közepette azonban egyszerre csak fölemelkedik az asztal mögül a huszárhadnagy. Lassan, csöndesen körültekint, s aztán a legnagyobb nyugalommal kérdezi:
– Nem tetszik talán valakinek ez az induló? A kinek nem tetszik, szivesen rendelkezésére állok. Primás, húzzad tovább!
E szavakra nyomban olyan csönd lett a teremben, hogy a mint mondani szokás, még a légy zúgását is meg lehetett volna hallani.
A kedves horvát testvérek között nem akadt egyetlen egy olyan bátor legény, a ki azt merte volna felelni: „Nekem bizony nem tetszik a Rákóczy-induló.”

Ilyen a magyar zsentri.

Egy alföldi birtokos és egy bécsi német kerültek össze a vasúti kupéban. Hogy elűzzék az utazás unalmát, csakhamar beszélgetésbe elegyedtek. A többi közt Magyarország politikai viszonyaira is rákerült a diskurzus sora.
– Mi tűrés-tagadás, – szólt a földbirtokos, – bizony hitvány nép vagyunk. Korhelyek, pazarlók, restek. Nem lesz mibelőlünk soha önálló kulturállam.
– Már az igaz, – válaszolt nekibátorodva a német, – a magyarnál restebb, de e mellett felfuvalkodottabb nációt nem ösmerek.
– Hallja az úr, – pattant föl e nyilatkozatra hevesen a földbirtokos, – emberelje meg magát, mert ha még egy sértő szót mond a magyarok ellen, nyomban kidobom a kupé ablakán!
– De kérem, – dadogta a megszeppent sógor, – hiszen én csak azt mondottam, a mit ön.
– Hja, ez egészen más. Nekem szabad a magyarokat szidni, mert véreim, – de ha idegen bántja, hát keresztül megyek a lelkén. Érti? Most pedig alászolgája, – átszállok más kupéba, mert ilyen haszontalan némettel, mint ön, a ki a hazámat szidalmazza, nem akarok egy levegőt szívni.

Forrás: A nevető Magyarország / I. kötet / II. A zsentri