Vadmalac kívülről látta önmagát. Kívülről és felülről. Egy sivatagi kép ragadt a retinájára, mintha Texasban történne mindez, közeledve a földhöz a kuckója, azaz texasi farmja rajzolódott ki.

Vadmalac felállt a favágó tönk tetejére a farm közepén, ott szónokolt. Kiknek, a szöcskéknek.

De mert az eredményt lelombozónak találta, javított a képen. Eltűnt a texasi kép, Vadmalac továbbra is állt, igaz, egy kisszéken, és mondta a magáét. A családtagok voltak jelen, meg a Komája, kezdetben pár szomszéd is támasztotta a paticskerítést, de azok egy idő után elsomfordáltak.

Egyedül maradt tehát az igazságával. Azt akarta terjeszteni, mert meggyőződése, hogy bonyolult időket élünk, nehéz azokban eligazodni.

Le akart állni, vagyis beszüntetni a beszédét, ám akkor a Koma így biztatta:

– Folytasd, csak folytasd!

Forrás: ujnepszabadsag.blog