Facebook-monográfia Ady Endréről

Hófehérke mostohaanyja * Aki a szüleivel viaskodik, az nem érti, miért nem szeretik. Aki a nemzetével viaskodik, az nem érti, hogy az miért nem tökéletes, holott korábban, amikor még nem tudta az eszét, mindenki tökéletesnek hirdette. Az embernek az asztalra kell csapnia, hogy megszabaduljon attól az ellenállástól, mellyel az „új idők új dalait” fogadják, a magyar ugarról kell írnia, mert mást nem lát maga körül, a Gare de l’Esten kell zokognia, hogy Párizsban mennyire más minden, mint otthon – az otthona azonban nem lehet máshol, mint ahol születnie adatott.
„Könnyű Párizsból Magyarországot szidni” – mondta az egyik osztálytársam. Tizedikben ez pompás meglátásnak tűnt, a kamaszkornak azzal a határozottságával, mely mindig tudja, mi az igazság. Azóta viszont rájöttem, hogy Ady nem folyamatosan Párizsban élt, sőt, ott inkább keveset, hogy ha Pesten volt, akkor is szidta Magyarországot és a magyarságot, akkor is megfogalmazta elégedetlenségeit, azok meg akadtak bőven. Publicisztikája és esszéi ugyanattól a lázadástól örvénylettek, mint a versei, egyrészt azért, mert így jött a világra, másrészt azért, mert a magyarság akkor is gyerekcipőben járt, ami az önismeretet illeti: mint Hófehérke mostohaanyja, megharagudott azért, amit a tükör mondott.
Holott micsoda tükör volt ez! „Reggelre én már messze futok / S bomlottan sírok valahol: / Most sírni, nyögni nem merek én, / Páris dalol, dalol. // Én elmegyek most, hazamegyek, / Már sziszeg, dohog a vonat, / Még itt van Páris a szivemen / S elránt az alkonyat.” Az egész verset idézni lehetne, annyi erővel ragadja meg az elutazás gyötrő fájdalmát. Az „elránt” igében például nemcsak a valóságos rándulás van benne, amellyel a vonat elindul, hanem a metaforikus is, az, ahogy egy fénylő városból az ember hazaindul a sötétbe.
Akit a szülei nem szeretnek, annak magát kell szeretnie, ez ellenben tépő torzulásokhoz vezet a lélekben. Ady ezt a sebzett lelkét cipelte magával mindenüvé, és aki sebzett, élesebben lát. Ez a titka magyarság-verseinek és egész költészetének szerintem.