Jegyzet a Rózsavölgyi Szalon legújabb bemutatójáról

Milyen jó kis kamaradarab ez! Hány válságba jutott szülőnek kínál szórakoztató magára ismerést!
Hogy mikor csúszik nagyon mellé egy jó szándékú mozdulat, ember meg nem mondhatja – de magára a félrecsúszásra rá tud világítani.
A nő, aki egyebet sem akar, mint jót, tökéleteset. A fiú, aki szintén ezt akarja. Mindegyikük a másik végéről fog a dologhoz. Mindkettőjük élete zaklatott, sok frusztráltsággal a nőé, rengeteg nemtudomhogyantovábbal a fiúé. A szerencse egymás mellé sodorja őket egy hosszú, unalmasnak ígérkező vonatúton, amit keresztrejtvény-fejtéssel próbálnak unaloműzés ellen átvészelni. És eközben óhatatlanul beszélgetésbe elegyednek.

Hány beszélgetésmentes utazásom volt! Irtóztam az idegenekkel való szoba elegyedéstől. Féltem, a legminimálisabb kitárulkozásra is gyanakvóan méregettem – jó esetben a szemben ülőt –, nehogy kérdezzen valamit, amire muszáj lesz felelnem s vége az álságos nyugalmamnak. Tapasztalataim szerint ezek nagyon felszínes, felületes beszélgetések voltak, félve a rendszer kiépített besúgó hálózatától, mindenkiben potenciális ellenséget feltételeztem, hátha pont ő lesz, aki kiforgatja majd a szavaimat és beárul, meg különben sem érthet meg, idegen, engem meg nem érdekel az ő világa. Nem emlékszem fiatal koromból igazán jó vonatbéli beszélgetésekre, de később, már gyermekes anyukaként volt részem párban. Főleg annak lehetősége taszított, hogy kioktat, főleg, ha asszony, a dolgok megoldását illetően, amit utáltam. A fecsegést is. De amikor nem zárkóztam el, alkalmam volt olyan információk begyűjtésére, amit nehezen lehetett volna máshonnan megszereznem. Szokások, helybeli állapotok, helyzetek, főleg falusi asszonyok voltak e tekintetben bő információforrások.

De a kivétel mindig a szabályt erősíti. Nem tudom, a valóságban mennyire hihető egy ilyen történet, mint Jerry Mayer Keresztül-kasul-ja a Rózsavölgyi Szalonban, de a következő napok személyes élményei során beugrott, milyen jó lenne, ha az ismerőseim közül többen megnéznék a darabot. Annyira szórakoztatóan tanít! Azt tudja, amit a művészeten kívül semmi: szájbarágás nélkül vezet rá saját hiányosságaidra, tévedéseidre, beidegződött rossz szokásaidra, mint a mesebeli görbe tükörben, nem csak az alakod mutatja, hanem a lelki elgörbüléseket is, anélkül, hogy bántana. Sőt! A legmesszebbmenőkig empatikus veled.
Mi más haszna is lenne a jó irodalomnak, művészetnek, színházi előadásnak, ha nem ez? Játszva mutat rá fonákságainkra, amik észrevétlenül ránk tapadnak az évek során.

Pokorny Lia és Király Dániel (képünkön) a színészi hivatás legszebb küldetésének tesznek eleget. Magától értetődően közvetlenek egymással az orrunk előtt, tudomást sem véve rólunk, miközben minden idegszálukkal figyelik, érzékelik rezdüléseinket, beépítve az előadás szövetébe. Nem kellett hozzá semmiféle rendezői hókuszpókusz, csak egy jól kialakult hármas team, ahol úgy fonódnak egymásba a kapcsolatok, hogy tökéletes formát eredményeznek. A rendező a maga helyén a próbák idején, az előadás alatt már „felszívódva”, a két színész pedig nagyon is láthatóan, kitárva lelki gyötrődéseiket a színpadon. Az eredmény: felszabadult nevetések, helyzetfelismerő és ráismerő röhincsélések, a magunkra ismerés ismerős kuncogásai, a feszült, figyelem, a nézés látássá majd belátássá nemesül a produkció végére.

Kitűnő, szórakoztató, lelkiismeret-ébresztgető előadásban volt részünk. Hálátlan lennék, ha nem említeném meg a rendező Dicső Dánielt, mint a csapat harmadik tagját, épp láthatatlan kéznyoma miatt. Ez volt a tizedik rendezése a Szalonban.

Ha csak a tévéműsorok alapján ítélünk meg valakit, valódi értékei felől nem valószínű, hogy helyes információkhoz jutunk. Pokorny Lia nem csak felkapott tévésztár – igazi művésznek bizonyult. Ízig-vérig nő, gondolkodó, precíz, jelenlévő, nyílt, bátor, színes, rugalmas váltásokra képes, partnerével tökéletes összhangban játszó színész, akire biztosan lehet számítani és akit nem lehetett megunni a színpadon. Meglepetések sorozatával ajándékoz meg Janet alakjának megformálása közben. Szép ívet rajzol a pszichoterapeuta asszony lelki magára ébredéséből a játék folyamán.
Király Dániel a fiatalok bátor, őszinte és a helyzetekbe a legmélyebben belemenő, állandó szellemi és lelki éberséggel van jelen – minden új helyzetre ugrásra készen a színpadon. Kedves, fogékony, laza és kíváncsi Josh-a sokáig megmarad emlékezetünkben.

Mindenkinek meg kellene néznie az előadást. Akiknek bajuk van önmagukkal, a gyerekeikkel, a kapcsolataikkal. Jó kis hűsítő zuhanyban részesülnek forró élethelyzeteik enyhítésére.

A bemutatót láthattam, a közönség hosszan-hosszan tapsolt, vastapssal jutalmazva játékukat. Jó volt látni a színészek meghatódott köszönetét a hosszú pandémiás kényszerszünet után.

*

Jerry Mayer
Keresztül-kasul
magyarországi bemutató

Janet nincs jó kedvében, amikor szombat hajnalban felszáll a San Franciscó-i repülőtérről induló helyközi gyorsvonatra. Nemrég köszönt el a fiától, aki keresztülhúzta az anyja terveit, ezt nehezen viseli Janet, aki mindent szeret előre megtervezni mások életében is, ragaszkodik a szabályokhoz, a sajátjaihoz is, azokból elég sok van. Janet pszichoterapeuta. Mániás keresztrejtvényfejtő. Most is nála van a New York Times szombati melléklete a rejtvényekkel. Mindig tollal írja be az üres mezőkbe a szavakat, biztos magában, biztos a megfejtéseiben. Profi rejtvényes. Egyedül van a vonatkocsiban. Pillanattal az ajtók záródása előtt felugrik egy fiatalember a szerelvényre. Ő Josh. Volt színész, dolgozott a családi gombüzletben, tizennyolc hónapja nincs állása. Mindketten házasok. Mindketten magányosak. Egymás számára teljesen idegenek. Aztán Josh is kinyitja a New York Times szombati mellékletét, ő is belekezd a keresztrejtvényfejtésbe. Ceruzával töltögeti a vízszintes és függőleges sorokat. Amatőr rejtvényes. Ő inkább beszélgetne, nem is bírja sokáig a rejtvény fölött. Janet viszont azt gondolja, hogy a keresztrejtvény az élet metaforája: aki befejezi, sikeres, aki abbahagyja, kudarcot vall. Mindenesetre segítséget kínál Joshnak. Szóról szóra, keresztül-kasul haladnak a rejtvényben, közben egyre több mindent ismernek meg a másikból, s ha a keresztrejtvény tényleg metafora, akkor mindketten igyekeznek megoldó kulcsot találni a másik életéhez és kitölteni az üres lelki rubrikákat.
A rendkívül sikeres amerikai sorozatíró, Jerry Mayer Keresztül-kasul című szellemes és romantikus vígjátékának az egyik megfejtése bizonyosan az: racionális világunkban is elég lehet másfél óra ahhoz, hogy egy kiszámíthatóan és szokásosan unalmasnak induló utazás kiszámíthatatlanul és szokatlanul érzelmessé és szenvedélyessé váljon.

Szereplők: Pokorny Lia, Király Dániel
Dramaturg: Hárs Anna
Fordította: Makai Luca és Hárs Anna
Jelmeztervező: Cselényi Nóra
Látványtervező: Enyvvári Péter

Rendező: Dicső Dániel

Fotók: az esemény FB-oldala

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ