Facebook-monográfia Ady Endréről

A végzet népének fia * A kuruc versek egészen külön bolygót képviselnek a magyarság-verseken, Ady költészetén és általában a magyar költészeten belül. Ahogy Mészöly, aki mint Nádas mondja, szétszerelte a két műfaj elemeit, aztán összeszerelte őket, amikor Film című regényét megírta, vagy a szótárregények írói, Milorad Pavic, Mircea Horia Simionescu és Temesi Ferenc, akik szétszerelték, aztán egymásba szerelték a szótár és a regény alkatrészeit: Ady is szétszerelte Thaly Kálmán hamisításait, melyek, mint más remek hamisítások, eredetibbek voltak az eredetiknél, és dürückös, nagy költészetet hozott létre belőlük. A Két kuruc beszélget, az Esze Tamás komája, a Sípja régi babonának, a Nekünk Mohács kell Ady régi tépelődéseit és vívódásait forgatja kuruc dalokká. A hang összetéveszthetetlenül Adyé, de az alakok (Esze Tamás, Tyukodi pajtás) és a helynevek (Késmárk) meg ismét csak a hang mégis „eredeti” kuruc lírává teszi ezt a verscsoportot. Semmi hősiesség, csak gyalázkodás, nyomor, keserű vádak – a „nagy szájunk volt s mire mentünk” öröknek érzett magyar problémájának színvonalas költői megvalósítása.
Miközben egyesek sületlenségekkel és koncepciós perekkel próbálják letagadni Adyt a magyar irodalom egéről, aközben nem más ő ebből a szempontból sem, mint Berzsenyi és Petőfi utóda és József Attila nagy elődje: a végzet népének fia, aki felismerte a végzetet.