Cseke Gábor: Akit a hal bekapott
a halászkikötőtől egy kissé
balra
jókora hal úszott ki a
partra
néma volt, de annál beszédesebb a
szeme,
kidülledt s úgy szólított hogy mennék
vele,
s már tátotta is fűrészélű száját
felém
micsoda rettegés költözött akkor
belém,
aminél csak a kíváncsiságom volt
nagyobb,
így hát gyomrába sétáltam, vagyis a hal be-
kapott,
s már siklottunk is vidám kettesben
tova,
én meg ültem, mint akit elragadott a
lova,
és száguld hét határon át, míg lábai
bírják –
ugyan ki merné elállni tüneményes
útját?
Az élet csupa móka, bár ez csak
álom,
sosem jártam még tengeren, ezért most kita-
lálom,
hogy egyszer én is hétpróbás halász
leszek,
s gazdaként kétpofára csak sült halat
eszek…
2021. július 12. 05:33
Jókedvre derítő, mosolygós sorok.
:-)
2021. július 12. 13:52
A dió után jöhet a hal…