Fonott kosárban
púpozottan
nagy halom dió
szárad mostan

mint frissen szült
kutyakölykök
fényesek
csatakosak, kényesek

éppen csak élnek
kíváncsi, tágra nyílt szemei
a nyári égnek
kussolnak egymáshoz bújva
félve,
hogy nem kerülnek ki
élve
e világnak felkínált
kosárból,
már így is távol

kerültek
az anyafától

mely ringatta
könnyű széllel
bújtatta őket
sötét éjjel

mindenkit utolér
a sorsa
pattanj fel parancsra! –
ez most a dió dolga

feltörni barázdált
gerezdjeit
ránk hagyva telt-fanyar
ízeit

kelletni magát
és társait
ránk hagyva szigorú
ráncait

kitelelni míg
tart a tél
míg újra kizöldül
a diólevél