Facebook-monográfia Ady Endréről

Mindent elvesztünk * Styron azt mondja a Látható sötétségben, ebben a depresszióról szóló csodálatos esszében, hogy bár soha egy sort nem írt úgy, hogy alkohol lett volna benne, az alkoholt és a zenét gyakran használta képzelőereje ihletőjeként. Valami ilyesmit mond Ady is A magyar Pimodanban, az őszinteségnek ebben a másik nagy művében. Egyáltalán, Ady az a szerző, akinél a modorosság és az őszinteség, a modorosság és a zsenialitás kéz a kézben jár. Mindenféle „hajh”-ok és „oh”-ok, és közben olyan igazságok, amelyeket sokan soha nem vallanak be maguknak.
Ebben az esszében minden van: gőg, dölyf, szomorúság, harc, belenyugvás, utalás örmény és szémita vérre, Csokonai Vitéz Mihály és az ihlető másnaposság leírása. Természetesen nem úgy kell érteni, hogy verset írni csak részegség után lehet. Illetve csakis úgy lehet érteni: mindegy, hogy az ember mivel teszi még érzékenyebbé amúgy is érzékeny idegeit – érzéketlen idegekből soha nem lesz vers. Akinek minden adott, és éppen úgy adott, ahogy mindig adott volt, az soha nem fog verset írni, még ha a sorokat egymás alá tördeli, akkor sem. A hang és a tébolyban majdnem minden szereplő különös, és a legembertelenebb a normális fivér.
„Szent Kelet vesztett boldogsága, / Ez a gyalázatos jelen / És a kicifrált köd-jövendő / Táncol egy boros asztalon / S ős Kaján birkózik velem.” Ilyent nem lehet „józanon” írni, mert az, akinek a fejében csak számlák és hétvégi házak vannak, nem fogja érteni, mi az a „kicifrált köd-jövendő”. Schöpflin Aladár, ez a tárgyilagos ember, azt mondja, aki az ilyesmit nem érti, az olvasson miniszteri rendeleteket.
A filiszterség eljövetelének lakmusza: Ady Endre. Amelyik kor nem szereti az ő költészetét, ahol nem szeretik az Ady-jelenséget, ott félreérthetetlenül filiszter-társadalommal állunk szemben. Ott úgy képzelik, a költők hátratett kézzel ülnek a padban, rendezett hajuk tisztességesen megrezzen a közösség szavára. Nem isznak, nem narkóznak, nem nőznek, nem férfiznak, egyhavi keresményüket a párna alatt tartják, abból építkeznek a Sundáson. Legfőbb törekvésük, hogy soha ne botránkoztassanak meg senkit, ami azzal jár, hogy unalmasak, mint a kitűnő tanulók.
Adynak Rosszcsont Peti-díjat lehetne adni, mégis ő a legnagyobb magyar költők egyike. Ugyancsak Schöpflin mondja, hogy Jászai Mari az antialkoholista liga estjén szavalta el Az ős Kajánt, és Adynak fájt, hogy a magyarság legnagyobb színésznője csak ennyit értett meg a versből. Azt hiszem, kissé igazságtalan volt, hiszen minden értelmezés egyirányú valamiképpen, egy szavalatban pláne nem árnyalhat az ember.
Másfelől nagyon is el tudom képzelni az akció kétely nélküliségét. Sokan alig várják, hogy vegyenek egy gazdag, bővérű alkotást, és felhasználják a céljaikra. Adyval is meg lehet tenni, csak akkor elvesztünk valamit – mégpedig mindent.