Hadnagy József: Fogy az oxigén

Hetven után valamit tenned kell!
Ezzel ver föl álmomból a rigó.
Mennyire hiányzik egy jó modell,
egy hatalmas, meggyőző vízió

a ritkuló zöld köves terepén,
hogy merre, miképpen, hová tovább.
Jéghideg csúcsok merednek fölém,
fogy az oxigén, szívem szaporább –

már-már félek, túllépem a határt,
amit a lélek elviselni bír.
A meddő mászás csontig lestrapált.
Fagyal, boróka örökzöldje hív,

s a dús bokrú bíbor-szívű csalán
a szoliter árnyékliliomra
mutat: légy, mint ő, virágzó magány
a hetven utáni nyárzugokba’…

2021. 06. 17.

Státusom

Én nem vagyok sem gazdag, sem szegény.
De hát oly viszonylagos a mérce.
Ennél fogva legyen a költemény
státusom tuti, releváns mérve.

Szórtam a pénzt, a csókot, ölelést,
s az idővel is nagyúrként bántam.
Két hét alatt egy egész fizetést
s a kölcsönöket is elherdáltam.

Ha mindez egy kocsival történik,
az nem ússza meg a roncstemetőt.
Mint sebek a gyolcsot, még átvérzik
az emlékek olykor a lepedőt.

Legyen a költemény – de relatív
ez is: háromszor is lekaszálják
a füvet síromról, míg egy archív
cetlin nevemet tán megtalálják…

2021.06.27.

2021. július 21.

Szóljon hozzá!