Hadnagy József: Fogy az oxigén
Hetven után valamit tenned kell!
Ezzel ver föl álmomból a rigó.
Mennyire hiányzik egy jó modell,
egy hatalmas, meggyőző vízió
a ritkuló zöld köves terepén,
hogy merre, miképpen, hová tovább.
Jéghideg csúcsok merednek fölém,
fogy az oxigén, szívem szaporább –
már-már félek, túllépem a határt,
amit a lélek elviselni bír.
A meddő mászás csontig lestrapált.
Fagyal, boróka örökzöldje hív,
s a dús bokrú bíbor-szívű csalán
a szoliter árnyékliliomra
mutat: légy, mint ő, virágzó magány
a hetven utáni nyárzugokba’…
2021. 06. 17.
Státusom
Én nem vagyok sem gazdag, sem szegény.
De hát oly viszonylagos a mérce.
Ennél fogva legyen a költemény
státusom tuti, releváns mérve.
Szórtam a pénzt, a csókot, ölelést,
s az idővel is nagyúrként bántam.
Két hét alatt egy egész fizetést
s a kölcsönöket is elherdáltam.
Ha mindez egy kocsival történik,
az nem ússza meg a roncstemetőt.
Mint sebek a gyolcsot, még átvérzik
az emlékek olykor a lepedőt.
Legyen a költemény – de relatív
ez is: háromszor is lekaszálják
a füvet síromról, míg egy archív
cetlin nevemet tán megtalálják…
2021.06.27.